|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 68 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-68 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szekeres Attila István 2007. augusztus 20.Sepsiszentgyörgyön, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóján megnyílt Szekeres Attila István címerkiállítása. Az alkotó az elmúlt négy évben közel ötven heraldikai jelet tervezett Háromszék, Maros valamint Brassó megyei települések részére, s mint Cserey Zoltán muzeológus, a Kovászna megyei heraldikai bizottság elnökének köszöntőjéből kiderült, egyike – egyedüli magyarként – a hat hitelesített romániai címerkészítőnek. A 42 éves – újságíróként is tevékenykedő – címerkészítő szerint: „a címer nem történelemkönyv, sem pedig nemzetiségi statisztika“. Albert Álmos polgármester kiemelte, hogy a rendszerváltás után egyre több önkormányzat kezdte elővenni településének régi címereit, azonban ez nem mindenhol aratott osztatlan sikert. /Domokos Péter: Világtalálkozós címerviták. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./2007. december 15.Fotókiállítás nyílt Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság dísztermében. Az estet a rendezvény házigazdája, Pozsony Ferenc nyitotta meg. A fényképkiállítás címe: Háromszéki életképek, a fotókat a Kép-Vidék alkotócsoport munkái közül válogatták ki, a megnyitón jelen volt az alkotócsoport vezetője, Toró Attila is, aki pár szóban ismertette a társaság munkáját. A Kép-Vidék alkotócsoport 2001 óta tevékenykedik, céljuk, hogy képeik segítségével a lehető legtöbb háromszéki települést bemutassák. A fotókiállítás mellett címer kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők, háromszéki települések címereivel. Alkotójuk, Szekeres Attila István is jelen volt az ünnepélyes megnyitón, aki elmondta: az itt látható címergrafikák mind Kovászna megyei közigazgatási címerek. /Osváth Diána: Eseménydús Háromszék Est. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ A Kép-VIDÉK alkotócsoport Háromszéki életképek című fotókiállítását és a munkákból összeállított albumot szerkesztője, Toró Attila mutatta be. Demeter László a Kisgyörgy Zoltánnal és Demeter Lajossal együtt írt Barangolás Háromszéken című, a Kovászna Megyei Kulturális Központ (KMKK) kiadásában megjelent könyvet ajánlotta, illetve bemutatta az általa vezetett baróti Erdővidék Múzeumot, a baróti Erdővidéki Lapok negyedévente megjelenő folyóiratot és a szintén baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület kiadványait. Papp Zsuzsa, a KMKK munkatársa az intézményt és kiadványait ismertette. /Madarasi István: Egy szelet Háromszék Kolozsváron. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 15./2008. január 23.A magyar kultúra napjára időzítette a Könczei László Egyesület Sepsiszentgyörgy 2008-as kalendáriumának bemutatását, a tavalyi után a második ilyen jellegű kiadványt. A múló idő lenyomata, egy város egy esztendőnyi történésének megörökítése a kötet, jelezte Tóth Birtalan Csaba, az egyesület elnöke. Szekeres Attila István címergrafikus a háromszéki címerek évének nevezte 2007-et anekdotákkal fűszerezett címertörténeti előadásában. /(vop): Az idő lenyomata nyomában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./2009. április 29.Elfogadták Kézdivásárhely felterjesztett címertervét. A címer elfogadási procedúráját Rácz Károly polgármester indította be. A végső változatot Szekeres Attila István heraldikus, a lap munkatársa készítette el. /Iochom István: Hamarosan hivatalos címere lesz Kézdivásárhelynek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 29./2009. október 30.A legutóbbi tanácsülésen a városatyák egyhangú szavazattal jóváhagyták a Kézdivásárhely új zászlójáról szóló határozattervezetet. Ezt megelőzően a lakosságot is megkérdezték: a Vetró András szobrász, tanácstag által tervezett négy változat közül melyik legyen a céhes város új zászlója, melynek végleges formáját Szekeres Attila István címergrafikus készítette el. /Iochom István: Elfogadták Kézdivásárhely zászlóját. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 30./2009. december 18.Községek, egyházközségek, kiváltságos települések, székek és vármegyék pecsétjeit gyűjti össze a nemrég alakult Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport. A gyűjteményt jövő év márciusában állítják ki Csíkszeredában. Eddig több száz olyan lefényképezett pecsétlenyomatunk van, amelyeket 1870 előtt használtak – mondta el Pál Antal Sándor történész. A munkacsoport másik két tagja – Mihály János történész és Szekeres Attila István heraldikus – szerint minél teljesebb adattárat szeretnének létrehozni. A polgármesteri hivatalok pozitívan reagáltak Csíkszék Székely Nemzeti Tanácsának felhívására, amelyben arra kérték a településvezetőket, hogy tűzzék ki a polgármesteri hivatalok homlokzatára a már megyezászlóként is elfogadott székely lobogót. Tusnádfürdő esetében okafogyott a felkérés, ugyanis Albert Tibor polgármester már egy éve kitűzte a székely zászlót. Kászonaltíz helyi tanácsa megszavazta, hogy a magyar lobogó mellé a székelyt is feltűzik. /Kozán István: Gyűlnek a pecsétek, címerek, zászlók. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 18./2010. április 9.Címer és pecsét a Székelyföldön – „Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne”Sepsiszentgyörgyre érkezett a Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás, amelyet csütörtökön este nyitottak meg a Székely Nemzeti Múzeumban. A tárlat átfogó képet nyújt a székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról a 15. századtól napjainkig, bemutatja a látogatónak a székely nemzet régi és újabb címerét és címeres pecsétjeit. A kiállításon megtekinthetőek a székely székek, városok és falvak helyhatósági címeres pecsétjei, kiegészítve felekezetenként az egyházi pecsétekkel, ugyanakkor Keöpeczi Sebestyén József vármegyékről készült színes címerrajzai is. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke megnyitó beszédében a székelységet megjelenítő legrégibb címerábrázolásokról beszélt, ismertetve, hogyan változtak a címerek és hogyan változott az ezzel kapcsolatos kutatás szerepe a történelem során. „A századok során sok minden változott. A szerencsétlen huszadik század pedig fátylat borított a székely szimbólumokra, hangfogót tett azok kutatóira. Hogy ne is beszéljünk jelképeink használatának tiltásáról. Hogy nem veszett ki a köztudatból, a közérdeklődésből, sok minden kellett. Kellettek a lelkes kutatók, kellettek a tárgyi emlékek, olyanok is, amiket megsemmisítettek, és kalapáccsal levertek. Olyanok is, amelyek helyükön maradtak” – hangsúlyozta Tamás Sándor, kiemelve, hogy Háromszék vármegye régi megyeházán, a jelenleg megyei könyvtárnak otthont adó épületen most is megtalálható a Tres Sedes Siculorum felirat. „Kenyér nélkül, fedél nélkül, meleg nélkül azért még ember az ember. Múltja nélkül, emlékei nélkül, legendái, hagyományai nélkül már biztosan nem az. Viszont sem száz, sem ezer év alatt biztosan nem veszhet el történelmünk és hitünk. Minket nem lehet sem megsemmisíteni, sem kilökni kisebb tájhazánkból, mert minket ide köt család, nemzeti hagyomány, hit, barátság, becsület és hűség” – fogalmazott Tamás Sándor, utalva beszédében a román politikusok kijelentéseire, mely szerint Székelyföld nem létezik. „Székelyföld azoké legyen, akik akkor is szeretik, amikor nem könnyű szeretni. Azoké legyen, akik akkor is maradnak, amikor nem könnyű maradni. Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne” – zárta beszédét Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A tárlatmegnyitó házigazdája Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a megyei tanács munkatársa volt, aki méltatta a székely szimbólumok kutatásának jelentőségét, kiemelve ezek identitáserősítő értékét. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi nyugalmazott főlevéltáros, Erdély legismertebb pecsétkutatója ismertette a kiállítás háttérmunkáját, kiemelve annak jelentőségét, hogy évtizedes kutatómunka áll a tárlat anyaga mögött. Szekeres Attila István heraldikus elmondta, a kiállított anyag egy válogatás, ennél jóval nagyobb anyag gyűlt össze a kutatás során. Ugyanakkor megjelent a Székely Szimbólumok nyomában címmel tavaly novemberben Sepsiszentgyörgyön megszervezett konferencia anyaga, kötetbe szerkesztve, amely összegzi a Székely Címer-, Pecsét és Zászlótörténeti munkacsoport eddigi tevékenységét. A Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás két hétig tekinthető meg a Székely Nemzeti Múzeumban. (rmdsz hírszerk.) Nyugati Jelen (Arad) 2010. május 17.Megjelent a Székelyföld kifejezés a Hivatalos KözlönybenNincs ebben semmi különös, a városok, községek címerét sorra hagyja jóvá a kormány (a közlöny e számában többek között a Kovásznáét is, melyet Gazda István tervezett), miután előzőleg bizonyos szakmai szűrőkön átjutottak. Ami viszont figyelemre méltó, az a címerelemek leírása, illetve azok jelentésének magyarázata: az illyefalvi esetében a címerpajzsban található határkő azt jelenti, „a helység Székelyföld és Barcaság határán található", a nap és a hold pedig, hogy „a község a határ székely felén helyezkedik el". A Székelyföld kifejezés pedig a Hivatalos Közlönyben ez ideig egyszer sem fordult elő. Április 12-i ülésén fogadta el a kormány Illyefalva címerét — Szekeres Attila István heraldikus alkotását —, az erre vonatkozó határozat a Hivatalos Közlöny május 11-i, 306. számában jelent meg. Váry O. Péter, Háromszék Erdély.ma 2010. július 3.Székelyföld neve ellen tiltakoznak – llyefalva címereA napokban értesültem arról, hogy szülőfalum, Illyefalva címerét jóváhagyták. A rendelet a Hivatalos Közlönyben május 11-én jelent meg. A címer magyarázatában ez olvasható: „az ezüsthatárkő Székelyföld (románul: Ţinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi". A rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke örömmel állapította meg, hogy a „kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését, amelyet a román sajtó következetesen »úgynevezett Székelyföldként« emleget." Azonban nem mindenki örvendett ennek. A székelyföldi román civil szervezetek nem értettek egyet e véleménnyel, mert e rendeletben szereplő Székelyföld megnevezést alkotmányellenesnek tartják. E közel nyolcszáz éves megnevezés jogtalanságát abban látják, hogy a három megyét „40 százaléknyi román nemzetiségű" lakja. A „határ" szó használatát pedig azért tartják sértőnek, mert az a román értelmező szótár szerint „két országot egymástól elválasztó" vonalat jelent. A Székelyföldön működő román civil szervezetek vezetői tehát úgy gondolják, hogy az említett kormányhatározat törvénytelen, mert sérti a román alkotmány első cikkelyét, amely „kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam". (MTI nyomán. Kuruc.info, 2010. május 28.) Mielőtt megvizsgálnánk a fenti kijelentéseket, el kell mondanunk, ahhoz, hogy egy címert elfogadjanak, a tervezetet több helyi és országos szintű szakintézmény ellenőrzi. Szekeres Attila István heraldikust idézem: „Miután az önkormányzat elfogad egy címertervet, azt el kell fogadnia a megyei, regionális, majd országos heraldikai bizottságnak. Ezt követően láttamozza a közigazgatási minisztérium, majd a kormányfőtitkárság elkészíti a kormányhatározat-tervezetét. Ezt még ellenőrzi a törvényhozói testület, s ha eddig minden rendben találtatik, a kormány határozatban fogadja el, s a jogszabály megjelenik a Hivatalos Közlönyben." E procedúra ismeretében izgalmas kérdés: hogyan sikerült több országos és magas rangú intézménynek olyan módon eljárni, hogy egy községi címer olyan törvénytelenségeket tartalmazzon, amelyek a román alkotmányt sérthetik? A következőkben erre keresem a választ. Az elemzést Illyefalva község címerének ismertetésével kezdem. A törvénysértést előidéző címer elődje az 1870-es években készült községi címer volt, amely folytatása egy 300 évvel korábban tervezett városi jogállást tükröző jelképnek, címerpecsétnek. Ez utóbbi Illyefalva székely oppidum (mezőváros) rangját volt hivatott tükrözni. Hajdanán Illyefalva két követtel képviseltette magát az erdélyi diétán, az országgyűlésen. A város lakói mentesítve voltak a katonáskodás terhe alól, nem függtek a széki vezetéstől, széles autonómiával, önkormányzattal bírtak. E sorok írója 1973-ban, levéltári kutató munkája során talált rá a város piros viaszpecsétjére, amelyet Orbán Balázs leírása alapján már ismert. (Székelyföld leírása, III. kötet, Pest, 1869, 31. old.). Mivel maga a pecsét formája addig ismeretlen volt, ezért az említett viaszpecsétről készült fénykép alapján Krecht Aranka lerajzolta azt. Mivel időközben hamis rézpecsét került elő, a városi pecsétről készült rajz jelentősége megnőtt. Ma az Illyefalva község központjában emelt Hősök emlékművén elhelyezett márványtáblán az eredeti, az általam fényképezett és lerajzoltatott városi „címerpecsét" kifaragott mása látható. A pecsétcímer latin körirata: „Sigillum. Oppidi. S. Ilyefalva", azaz „Sz(ent) Illyefalva mezőváros pecsétje". Azért emlegetek pecsétcímert, mert a pecsét egyúttal a címer szerepét is betöltötte. Illyefalva és Háromszék (Kovászna) megye településeinek címertervei a Történelmi Magazin folyóirat 2007. novemberi és decemberi lapszámaiban láttak nyomdafestéket. Szerzője a már említett heraldikus, Szekeres Attila István. Illyefalva község címerének ismertetése mellett került sor a városi „címerpecsét" bemutatására is. Rámutattam arra, hogy a mai községi címer átvette a korábbiakból a díszgúla, a határkő szimbólumot. Nos, a községi címer e jelkép által mintegy 420―430 éves múltra tekint vissza. Amikor elődeink megtervezték Illyefalva város pecsétcímerét, nem tudtak arról, hogy ők ezzel román alkotmányt fognak sérteni, hisz akkor Románia névre hallgató országról nem volt tudomásuk, mert az csak később, 1881-ben alakult. Úgy vélem, hogy a heraldikus Szekeres Attila István jogosan használta fel az általa készített címer szimbólumaként a korábbi címerek jelképeit. Talán nem is a határkő, a határ fogalma váltotta ki a felháborodást, hanem az, hogy egy székely ember le merte írni azt a történelmi és földrajzi valóságot, hogy a címerben látható gúla Székelyföld és Barcaság határát szimbolizálja. Székelyföldet a székely nép nem egy-két nemzedék óta lakja Lehet, hogy azok a civil szervezetek, amelyek tagjai szót emelnek egy egyszerű szóért és egy földrajzi tájegység hagyományos nevének használatáért, azok, illetve elődeik nemrég érkeztek e vidékre, és ezért nem ismerik az őshonos székelymagyar megnevezéseket. Épp ezért (is) nehéz ép ésszel felfogni azt az intoleranciát, ami fejükben tombol. Fájdalmat okoz nekik az, hogy az a nép, amely közé betelepedtek, kilencvenéves jogfosztás után már azt is örömként éli meg, ha egy Hivatalos Közlönyben első ízben megjelenhet a Székelyföld megnevezés. Alkotmánysértést károgni, az örömbe bekeverni az üröm keserű levét, egyáltalán nem az együttélésre való törekvést mutatja, hanem jelzi a diktatúra idején meghonosodott román hegemón gondolkodást. Márpedig e módszerekkel csak azt érik el, hogy még azok a székelyek is az autonómia követelése mellé állnak, akiket korábban nem foglalkoztatott e kérdés. Az ilyen és hasonló megnyilvánulások döbbentik rá a politikától elzárkózó székely embert arra, hogy tűrhetetlen, megalázó dolog másodrangú állampolgárként élni, úgy, mint Ceauşescu parancsuralma idején, amikor a 600–900 éves magyar településneveket csak románul lehetett leírni. Márpedig a román politikai elitnek el kell fogadnia azt a gondolatot is, hogy a székely népet a 21. században már nem csak a névhasználatban nem gátolhatják meg, de még abban sem, hogy az önrendelkezési jog alapján Székelyföld önkormányzatot nyerjen. Persze az itteni székelyek azt is tudják, hogy meddig terjed szülőföldjük határa. Itt rögtön feltevődik az a kérdés, hogy miért kell összemosni három megyét a történelmi Székelyfölddel? A válasz egyszerű, mert a történelmi Székelyföldön a hivatalos népszámlálás adatai szerint számolt 24 százalékarányú románság lélekszámát fel lehet tornászni 40 százalékra, ezzel pedig hatásosabban lehet riogatni a Székelyföld megnevezés és a székely területi autonómia ellen. Ne feledjék el azt, hogy amikor Gyulafehérváron 1918. december elsején kimondták Erdély elszakítását Magyarországtól, az önrendelkezés jogát egy olyan területre kérték, ahol a románság számaránya mindössze 43 százalékarányú volt. Azt se feledjék el, hogy a Trianonban diktátummal jóváhagyott, ténylegesen megszerzett területeken a románság alig 53,8 százalékarányú többséget alkotott. Ezek fényében meg kell érteni azt is, hogy Székelyföld a maga közel 80 százalékarányú székely többségével jogosult az önkormányzatra, a Székelyföld név használatára is. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ha a székely nép nem kapja meg a román államhatalomtól a területi önkormányzat, autonómia megteremtésének lehetőségét, akkor rákényszerül arra, hogy önmagát a magyartól különálló népként határozza meg. Köztudott, hogy az „önrendelkezési jog minden nép számára" adott. Csak azoknak a népcsoportoknak nem jár a független államalapítás joga, akik magukat kisebbségként, nemzetiségként határozzák meg. Márpedig a székely nép, bár nyelve és kultúrája közös a magyar népével, de más a származása, lelki alkata, és ezer évig saját hagyományai, szokásai alapján, külön társadalmi szervezetben élte életét, ezért a nemzetközi jog alapján őt is megilleti a független állam alapításának joga. Nos, azok, akik még a Székelyföld nevét is megtagadják tőlünk, hogyan várják el azt, hogy ne kérjük a minket is megillető jogokat? Székelyföld neve az okmányokban Székelyföldre utaló okleveles adataink még az első román államalakulatok létrehozása előtti időből származnak. Havaselve csak 1330-ban, Moldva 1359-ben alakult meg, de Székelyföld ispánjáról, tehát Székelyföld létéről, már 1235-ből fennmaradt oklevél. Azért, hogy ne lehessen elfogultsággal vádolni, olyan eredeti dokumentumokat fogok idézni, amelyekben először említik Székelyföld nevét. Az évszám mellett az eredeti megnevezés is olvasható azon a nyelven, amelyen lejegyezték: „1495: in terra Siculia, 1497: in terram Siculorum, 1587: Zekel földen, 1611: Zegelland". (Lásd Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára, Bp., 1988, I. 542. old.) Ha ez sem meggyőző, akkor meg kell ismerni Erdély történetét. Erdélyben az 1437 és 1848 közötti (411 év) időszakban közjogilag létezett Székelyföld autonóm igazgatású régió, akárcsak a magyar vármegyék, a szászok által lakott Szászföld. A székely nép már a magyarsághoz való csatlakozás pillanatától külön szervezési keretekben élte életét. Kérdés: hogyan állunk 2010-ben a demokráciával? Hogyan működik a helyi önkormányzat, ha még Székelyföld neve is alkotmányt sért? Talán az is lehet, hogy azok a személyek, akik a Székelyföld névhasználatot ― a hivatalos okmányokban ― jogtalannak nevezik, még arról sem hallottak, hogy az 1300-ig összeszámolt 511 (okmányokban szereplő) erdélyi helynévből 83 százalék magyar volt, a többi szláv, besenyő és német. A román eredetű nevek aránya ekkor mindössze 0,6 százalékot mutatott. Mindez arra utal, hogy a Balkánról (vándormozgalommal) a Dunától északra érkező románság első csoportjai csak a 13. század derekán jelentek meg Erdélyben. Ez akkor történt, amikor Székelyföld már létező közigazgatási egység volt. Az elmondottak alapján határozottan állítható, hogy Székelyföld nem egy kitalált régió megnevezése. Székelyföld egy olyan földrajzi, néprajzi és történelmi szempontból létező valóság Erdélyben, mint Máramaros, Fogarasföld, Mócvidék stb. Kérdés: ez utóbbiak nevének használata kapcsán, a „jogvédők" miért nem emlegetnek alkotmánysértést? E sorok írója sajnálattal állapítja meg, hogy 2010-ben is súlyos érzelmi károkat okoz a román–magyar együttélésre nézve az imaginárius (az elképzelt) történelmi szemléletből fakadó türelmetlenség. Ilyen körülmények közt minden magyarul érző székely ember elgondolkodhat, felteheti a kérdést: kilencven évvel a trianoni békediktátum után van-e szükség Székelyföld önkormányzatára? Természetesen köszönettel tartozunk mindazoknak, akik érzéketlen intoleranciájukkal arra ösztönöznek, hogy ne mondjunk le kényelemből Székelyföld területi autonómiájának kivívásáról. Szégyenletes dolog, hogy Trianon után kilencven évvel az Európai Unió egyik tagországában megtörténhet az, hogy egy őshonos lakosság saját szülőhelyének nevét sem használhatja hivatalos okmányokban anélkül, hogy az ne váltana ki magyarellenes dührohamot. Kádár Gyula. Háromszék (Serpsiszentgyörgy) 2010. július 5.Történelmi székely zászlókat mutattak beCsíkszeredában szinte az egész Szabadság teret betöltő hatalmas érdeklődő tömeg előtt mutatták be július 4-én az Ezer székely leány napja első mozzanataként azt a 17 történelmi székely zászlót, amelyek alá a székely közösség sorakozott fel történelmének különböző időszakában. A zászlók felvonultatásakor Mihály János történész ismertette néhány szóban minden egyes zászló történetét, majd miután a zászlóanyák felkötötték a zászlókra a szalagot, Boros Károly csíktaplocai főesperes áldotta meg azokat. Hargita Megye Tanácsa a múlt elevenen tartása, és a jövőbeni irány megszabása érdekében létrehozta a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportot, amelyben neves szakemberek vállaltak szerepet, mint dr. Pál-Antal Sándor, Zepeczaner Jenő, Szekeres Attila István és Mihály János. A munkacsoport feladata a székely jelképek kutatása és eredetük tisztázása. Ennek a kutatómunkának az eredményeként sikerült kiválasztani Hargita megye zászlaját, ugyanakkor folyamatban van a címerek rekonstrukciója is. A zászlók felszentelését rögtönzött táncjáték követte, majd az Ezer székely leány napját ünneplők szekéren és lóháton vonultak ki a két Somlyó közötti nyeregbe, az ezer székely leány hagyományos találkozóhelyére, a történelmi zászlók pedig elfoglalták méltó helyüket a csíksomlyói kegytemplomban. Népújság (Marosvásárhely) 2010. augusztus 21.Irredentagyanús székely határkőAugusztus derekán Marosfőn ismét elsiratták a Székelyföldre telepedett románok „tragikus" sorsát. A sirámok egyikét Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője fogalmazta meg. Idézem Simó Erzsébet írását: „a román megnevezéseket és jelképeket itt, a Székelyföldön folyamatosan mellőzik. Vajon melyek is azok?" Nos, érdekes volna folyóméterben felmérni Sepsiszentgyörgy román és magyar nevet viselő utcáinak hosszát, és hamar kiderülne e hazugság hossza-mértéke. Ami pedig a jelképeket illeti, nézzük meg az illyefalvi címerben levő egyik jelkép értelmezését. Az illyefalvi címer ― a román Hivatalos Közlönyben 2010 májusában jóváhagyott ― magyarázatában olvasható az „ezüsthatárkő" megnevezés. Bár egyértelműen két történelmi tájegység: a Székelyföld és a Barcaság határát szimbolizáló megnevezésről van szó, mégis nacionalista indulatokat váltott ki. A székelyföldi román civil szervezetek számára e „határkő" irredentagyanússá vált, mivel Székelyföld határát jelképezi! Ez eléggé gyanús körülmény, nem csoda, ha a közénk telepedett első, másodgenerációs románság vezetőinek némely része azonnal megbolydult, rögtön a haza területi egységének megvédésére szólították fel a miniszterelnököt, a belügyminisztert, követelve a kormányhatározat azonnali visszavonását, mert az sérti a román alkotmány első cikkelyét, amely kimondja, hogy „Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam". Úgy tűnik, hogy a román demokrácia nagy dicsőségére, az ún. kisebbségi jogok példás romániai biztosításának szemléltetésére ― a hivatalos okmányban ― ki fogják cserélni a hagyományos, a mintegy nyolcszáz éves Székelyföld és Barcaság megnevezést az alig 44 éves múlttal bíró Kovászna és Brassó megyére. Kit érdekel olyan apróság, hogy Székelyföld nem azonos a Kovásznára átkeresztelt Háromszék megyével, a Barcaság egy történelmi táj, régió, és nem egy közigazgatási egység neve. Mivel már korábban ismertettem a Székelyföld megnevezés használatának történelmi gyökereit, ez alkalommal a címerben látható„határkő" szimbólum történelmi megalapozottságát, jogosságát mutatom be. A címerkészítésben járatlanok számára megemlítem, hogy minél régebbi gyökerekre támaszkodik egy címer, annál értékesebb. Ezt vette figyelembe Illyefalva címerének összeállítója, Szekeres Attila István heraldikus is. Ő arra törekedett, hogy az új címerbe átmentse a hajdani Illyefalva évszázados városi jogállását bizonyító címer-pecsét szimbólumainak némely részét. Idézem Szekeres erre vonatkozó sorait: „Illyefalva község címere az egykori Illyefalva mezőváros címerének egyszerűsített változata. A régi jelképből csupán a Székelyföld és Barcaság határát jelképező határkő és keresztbe tett két szablya került át a mai címerbe. A nap és a hold azt mutatja, hogy említett határ székely oldalán fekszik a község. A három csillag a közigazgatási egységet alkotó három falura utal." Amikor a heraldikus a hagyományok tiszteletben tartására beemelte az új címerbe a régi határkőszimbólumot, nem sejtette, hogy a zavaros gondolkodású, elképzelt, kitalált történelmi múlt emlőin ringó honfiakban ez lelki traumát fog előidézni. Honnan sejthette volna, hogy a betegesen intoleráns gondolkodású egyénekben, egy helyi, egy községi címerben szereplő határkő szimbóluma ilyen riadalmat fog kelteni? Honnan gondolhatta volna, hogy a Székelyföld nevétől megremegő bús lovagok egy községi címer több száz éves múltú szimbólumában az ezeréves magyar országhatár rémképét látják? E demokraták többsége, friss telepes lévén, honnan tudhatná, hogy Illyefalva nemcsak határos volt a Barcasággal, hanem a régió határvonalán fekvő Olt-hídon, a Vámoshídon (Podul Olt) vámszedési joggal rendelkezett? E jogkört Illyefalva Aldobollyal együtt ― évszázadokon keresztül ― gyakorolta. Természetesen, az Olton átvezető híd jó karbantartása, vámosok fogadása, fizetése pénzbe került. Bizonyára a régiók közötti kereskedelmi útvonalon szedett vám fedezte a költségeket. Mivel a Székelyföld és a Barcaság Erdélyország területén helyezkedett el, ezért a címerben szereplő határkő sohasem volt országhatár-értelmű jelkép, hanem a szász jogállású Barcaság és a székely jogállású Székelyföld határának szimbóluma. Ha e sorok írójának nem hisznek, akkor bele kell lapozni a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár Illyefalva városára vonatkozó gyűjteményében szereplő számadáskönyvbe, amely tartalmazza a település 18. és 19. századi költségvetésének nyilvántartását. Mivel a vámosok fogadását áldomásivás követte, ennek költségeit feljegyezték az illyefalvi számadáskönyvbe. Néhány példa: 1789-ben a vámos fogadása 24 krajcárba került. 1796-ban „az Vámos Hídhoz vámost fogadván áldomásra 1 Rft. 14 krajcárt", 1798-ban, 1799-ben és 1801-ben évenként egy rajnai forintot fizettek. Az áldomásivás a mindennapi élet állandó kísérőjeként jogérvényesítő jellegű volt. Az adásvételeket, a szerződéseket, a pásztorok, a mészárosok, a vámosok fogadását, szerződtetését csak akkor tartották megkötöttnek, ha azt áldomásivás követte, amelynek megvolt a külön ceremóniája. E sorok írója sajnálattal állapítja meg, hogy 2010-ben is súlyos érzelmi károkat okoz ― a román–magyar együttélésre nézve ― az imaginárius történelmi szemléletből fakadó türelmetlenség. Kérdem, mikor ihatunk áldomást arra, hogy kölcsönös tiszteletben élünk? Mikor valósul meg az együttélés, amely nem azonos az egymás mellett éléssel? Mikor lesz vége annak, hogy e hely szellemétől idegen szemléletű emberek határozzák meg egy székely magyar település népének azt, hogy használhatja-e szülőföldjének hagyományos nevét, berajzolhatja-e szülőfalujának címerébe az elődei által ― évszázadokon keresztül ― használt szimbólumokat? Kádár Gyula, Háromszék. Erdély.ma 2010. augusztus 23.Kősziklára építsünk, mint országalapító királyunk (Szent István-szobrot avattak Sepsiszentkirályban)Szent István-mellszobrot, a Szent Király Szövetség ajándékát, Dienes Attila művész alkotását leplezték le szombaton Sepsiszentkirályban a református templom kertjében. Ökumenikus istentisztelettel kezdődött a kicsi falu nagy ünnepe a református templomban. Adorjáni Levente helybeli unitárius lelkész igemagyarázatában párhuzamot vont a tízparancsolat és a szintén tíz pontból álló, István királynak Imre herceghez írt intelmei között, majd jelezte, érteni kell Szent István szobrának számon kérő szavát: őrizzük-e, megtartjuk-e szent hagyatékát? Kacsóh Sándor illyefalvi római katolikus plébános államalapító királyunk jellemvonásaira fektette a hangsúlyt, s arra intett, példáját kövessük. Bustya János házigazda református lelkipásztor igehirdetésében a Máté evangéliumából vett példázatot boncolgatta, miszerint a bölcs ember kősziklára építi a maga házát. Az alapra fektette a hangsúlyt, s ez az alap Isten, aki nélkül sem világot, sem országot nem lehet építeni. István király azért tudott a kulturált Európában országot építeni, mert a kereszténységre alapozott, s az ország elindult a dicsőséges történelem útján. De ahogy nőtt az Istentől való elfordulás, egyre szaporodtak az országot ért katasztrófák. Az igehirdető feltette a kérdést: minek kell ez a szobor Európa legkeletibb, Szent Istvánról elnevezett településén?, s meg is adta a választ: azért, hogy ha ránézünk, jusson eszünkbe, életünk alapja Isten, rá alapozva építsük életünket. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, felvállalták Háromszék, Székelyföld újjáépítését úgy, hogy a közhangulat az itt élőkről szóljon. A pozitív jövőkép alapja a székely ember — tette hozzá. A templom előtt Csáky Károly nyugalmazott marosszentkirályi református lelkipásztor a Szent Király Szövetség nevében jelképesen átadta a faluközösségnek a Dienes Attila, marosvásárhelyi származású, Ajkán élő művész által készített szobrot, hogy az fogadja a templomba betérőt, köszöntse az úton elhaladót, s hirdesse, keresztény magyarok vagyunk ezer esztendeje, s azok leszünk újabb ezer év után is, majd Sándor Csabával, a helybeli Kőhíd Egyesület elnökével közösen leleplezték az alkotást, melyet Kacsóh Sándor megszentelt. Az ünnepségen, mely koszorúzással, valamint nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklésével zárult, közreműködött az uzoni Szivárvány női kórus, helybeli székely ruhás lányok Szent Istvánról szóló műsort adtak elő. A szobornál Nemes Levente színművész elmondta Kölcsey Ferenc: Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményét, azaz a Himnuszt. Faluzászló Szentkirálynak A szoboravatást megelőző ökumenikus istentisztelet keretében Tamás Sándor megyeitanács-elnök átadta az önkormányzat ajándékát, a Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa által adományként tervezett címeres faluzászlót. A Szekeres Attila István által tervezett címer pajzsának kék mezejében a Szent Istvánt jelképező arany Árpád-kori korona, valamint a Sepsiszékhez való tartozást illusztráló arany csillag és a növekvő ezüst holdsarló látható. A zászló az Árpád-ház színeivel, vörössel és fehérrel vágott téglalap. A zászló csúcsára szalagot kötött a Kőhíd Egyesület, a halászteleki Garabonciás Egyesület, a Vitézi Rend képviselője, valamint a Magyar Köztársaság küldöttje, Pálosi Ferenc konstancai tiszteletbeli konzul Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. január 15.Székely szimbólumok nyomábanNemrég jutott el hozzám a fenti címet viselő, szépen illusztrált tanulmánykötet. Az ízléses, könnyen áttekinthető és melléklettel ellátott, kemény táblás kiadvány megjelenését Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Zetelakáért Alapítvány tette lehetővé. A címlapon székely címer látható abban a formában, ahogy a 16. század elején a csíkcsobotfalvi szárnyas oltáron ábrázolták. A hátlapon a székelydályai templomfreskón található székely címer néz ránk. A kötetet Mihály János állította össze, a borítót Kolumbán Zsuzsanna tervezte. A Tipographic nyomdában készült kiadvány a maga nemében hiánypótló, úttörő jellegű, mivel a címertan mint önálló tudományág a kommunista parancsuralom idején háttérbe szorult. Tulajdonképpen négy tudományos kutató közös könyvéről van szó. A többszerzős tanulmánykötet szerves egységet alkot, mert a témakörök kiegészítik egymást. A könyv szükségletet elégít ki. Ezek egyike a székely nép azon igénye, hogy önmagát megjelenítse. Az elmúlt húsz évben szervezett nagyszámú ünnepi rendezvényen egyre inkább megszokottá vált a magyar zászló mellett a székely zászló is. Ugyanakkor "sajnálatosan kevés azoknak a településeknek a száma, amelyek a címertan követelményeinek megfelelő címerrel", zászlóval rendelkeznek. Egyre nyilvánvalóbb az, hogy alapos címertani ismeretek nélkül nem szabad címert tervezni, mert annak évszázados hagyományai, szabályai vannak. Eddig a szimbólum használatának kérdését inkább politikai síkon, mint szakmai szinten tárgyalták, a szakma véleményét nem nagyon kérték ki. Ilyen körülmények között alakult meg a Hargita Megye Tanácsának támogatásával működő Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport, amely olyan szakembereket tömörít, akik hosszú évek óta kutatják a székely jelképeket. A tanulmánykötet célkitűzéseit Mihály János így fogalmazta meg: "Tudatában vagyunk annak, hogy munkánk gyümölcse csak akkor érik be, ha a megmaradás útjára lépve sikerül az együtt megálmodott ― gazdaságilag erős ― Székelyföldet megteremteni. Egy olyan Székelyföldet, amely az utánunk jövő nemzedéknek biztos menedéke. Mert csak a jövőbe vetett hittel érdemes dolgozni, kutatni, bízva, hogy jelképeinket mindig lesz, aki magasba emelje." A munkacsoport a különböző vándorkiállítások alkalmával rendszeresen jelentet meg katalógusokat, népszerűsítik, és szakmai tájékozottsággal mutatják be a székely szimbólumokat. Ilyen katalógus a Székely történelmi zászlók, a Címer és pecsét Székelyföldön. Külön értéket jelentenek a gyönyörű illusztrációkkal bemutatott címerek és zászlók. Az elmúlt hónapokban nagy sikerű kiállításokra került sor Címer és pecsét a Székelyföldön címmel Csíkszeredában, a Megyeháza Galériájában és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében. Sorrendben az első tanulmány szerzője Pál-Antal Sándor akadémikus, tizennyolc önálló kötet és 230 tanulmány szerzője, aki az 1848 előtti székely helyhatósági címeres pecsétekről ír. Zepeczaner Jenő muzeológus, történész, a 17―19. századi Székelyföld kutatója, több kötet szerzője a heraldikus Orbán Balázst mutatja be. Mihály János történész, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tudományos szakreferense, a már említett munkacsoport koordinátora a régi székely címer udvarhelyszéki emlékeit ismerteti. Végül a könyv törzsanyagát, a nyolc dolgozat felét Szekeres Attila István heraldikus, a címertudomány doktorandusza, a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága által akkreditált címergrafikus, újságíró, a Háromszék szerkesztője írta. E témakörben közreadott tanulmányai: A közigazgatási címerek fajtái székelyföldi példákkal, Sepsiszentgyörgy címere, Kézdivásárhely címere, valamint A címer útja a tervezéstől az elfogadtatásig. Ez utóbbi dolgozatában Szekeres Attila István arra keresi a választ, hogy milyen a jó címer. Szerinte "a jó címer egyszerű és nem túlzottan tarka. Minél kevesebb címerképet vigyünk fel a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. Ugyanez a helyzet a mázak alkalmazásával. A szakma nem ismer szép címert, csak jó címert. A címer feladata az azonosítás és megkülönböztetés. A közigazgatási címer ugyanolyan fontos, mint a helységnév, sőt, fontosabb, mert egyben az önigazgatás jelképe." Sajnálatosnak tartom azt, hogy Szekeres Attila István szakmai munkásságát jobban ismerik, értékelik Nagyszebenben, illetve Jászvásáron, mint itthon. Szekeres írásai számunkra azért is fontosak, mert többségük Háromszékhez kötődik. Mindnyájan emlékszünk még azokra a vitákra, amelyek a sepsiszentgyörgyi tanácsban zajlottak. Az elmúlt két évtizedben az utcanevek, a megyetáblák, a település címerének tervezetei gyakran váltottak ki heves vitákat. Gondoljunk csak a Petőfi Sándor utcanévre, a Şaguna, a Horea, Cloşca és Crişan nevekre. Egyik tanácsülésen egyik képviselő nem restellte Sepsiszentgyörgy fél évezredes címerét gúnyolni, mondván, hogy a városi pecséten látható szakállas férfiarc a polgármestert, Albert Álmost ábrázolja. Mindezt akkor, amikor köztudott, hogy a hajdani, az 1509-ben kiadott városi pecsét férfiarca a település védőszentjét, Szent Györgyöt ábrázolja. Íme, miért kell alaposan ismernünk népünk történelmét, a címerkészítés csínját-bínját. Nem lehet Románia közepén egy székely embernek felkészületlenül címert tervezni, mert még egy olyan megnevezés is, mint Székelyföld neve, dührohamot válthat ki, mert a székely nép hiába élte évezredeken át külön népként életét, hiába vívta évezredes szabadságharcát, nem rendelkezhet az autonómia korlátozott szuverenitásának oltalmával sem. E 76 százalékarányban székely többségű történelmi régióban még az alaposan dokumentált szimbólumhasználat is vihart kavarhat. E könyv tartalma számunkra ezért is fontos. Nekünk, a "másodrangú" állampolgároknak csak alapos ismeretek birtokában lehet reményünk arra, hogy érvényesítsük hagyományos jelképeinket. Csak magas szintű szakmai ismeretek birtokában mondhatjuk ki és védhetjük meg igazunkat. Csak pontos, jól dokumentált címertervekkel rukkolhatunk a nyilvánosság elé. Ebben útmutató segítséget nyújtanak Szekeres Attila István dolgozatai, amelyek alapos objektivitással és érthetően vezetnek be a közigazgatási címerek elkészítésének, megtervezésének világába, mutatják meg a címerek elismertetésének hivatalos útját is. E kiadványt túlzás nélkül nevezhetjük a székely szimbólumok, címertan bibliájának, mely nélkül nem szabad Székelyföldön címerkészítéshez fogni. Kádár Gyula 2011. február 3.Léteznie kell a székelyföldi autonómiának (Kádár Gyula történelmi publicisztikái)A székely hazát Románia határán belül képzelem el, törvényes eszközökkel létre lehet hozni a két és fél megyéből álló Székelyföldet, ami nem jelent veszélyt a román nemezetiségűekre nézve — vélekedett kötetének tegnapi bemutatóján Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész. A Bod Péter Megyei Könyvtárban tegnap délután mutatták be Kádár Gyula legújabb, Székelyföld határán című kötetét. Demeter Lajos helytörténész köszöntötte a szerzőt, ismertette tudományos munkásságát, majd Szekeres Attila István heraldikus, lapunk újságírója beszélt a könyvről, melyet az autonómiaharc bibliájaként emlegetett, kijelentvén, Kádár Gyula nem a Székelyföld történetéről ír, hanem elsősorban arra összpontosít, hogy a székely autonómia létezett és léteznie kell; ugyanakkor vallja, hogy a székely nép csak úgy őrizheti meg identitását, ha kiharcolja az autonómiát. ,,Írásait történelmi publicisztikának nevezném, mert a szerző megfogalmazza véleményét is, hogy kell nekünk a területi autonómia" — tette hozzá Szekeres. Kádár Gyula elmondta, minden írását arra hegyezte ki, tenni, küzdeni kell, nem szabad feladni. Arra is emlékeztetett, Sepsiszentgyörgy tíz kilométeres körzetében él egy tizenötezres lélekszámú etnikum (nem nevezte meg, noha utalásából kiderült: romákról beszél — szerk. megj.), melynek tagjai egy évtized alatt megkétszereződnek, s ha bejönnek ide, a ,,betelepedettekkel" együtt átvehetik Sepsiszentgyörgy, a megyei tanács irányítását, ezt pedig el kellene kerülni. Ugyanakkor azt is leszögezte, Székelyföld megteremtése nem jelenti semmilyen más etnikum háttérbe szorítását, a székely területi önkormányzat Románián belüli lenne, s hogy ez az országot is erősítené, a létező európai autonómiák is bizonyítják. A székely haza fogalma benne van a lelkünkben, a Székelyföldet jelenti, ezt megtartani nekünk kötelességünk — vélekedett Kádár Gyula, akinek írásaiból Piroska Klára és Darvas László színművész olvasott fel. Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. június 7.Székelyföldi címerek Európa fõvárosábanCímerkiállítással nyílt meg tulajdonképpen Székelyföld brüsszeli képviseleti irodája. Miután az Európai Parlamentben képviselõink figyelemfelkeltõ fogadást adtak, másnap, június 1-jén a Magyar Régiók Háza dísztermében zajlott a hivatalos megnyitó. Az üdvözlõbeszédek után a közönség, élén Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettessel átvonult az egyelõre még bútorozatlan irodahelyiségbe, melynek falait Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a Háromszék munkatársa által tervezett székelyföldi közigazgatási címerek díszítették. Megnyitóbeszédében a heraldikus kiemelte: a Székelyföld területén levõ közigazgatási egységek mai címerei az erdélyi címertani hagyományokon alapulva egyszerûségükkel tûnnek ki a többi romániai címer közül. Míg amazok túlzsúfoltak, általában négy-öt mezõre osztottak, addig a mieink osztatlan, esetleg két mezõbõl álló pajzsba szerkesztettek, s kevés címerképet tartalmaznak. Egyszerûek, mint a székely ember - fûzte hozzá. Szekeres Attila kiemelt néhányat a jelképek közül, mint a régi címeren alapuló Kovászna megyei, sepsiszentgyörgyi, berecki, s a híressé vált illyefalvi, melynek leírásában elõször jelent meg a Székelyföld kifejezés Románia Hivatalos Közlönyében, továbbá a nemesi vagy fõnemesi címer felhasználásával készült zabolai, árkosi, sepsibodoki, torjai, uzoni, gidófalvi vagy a névcímerként szolgáló mezõmadarasi (Maros megye), farkaslaki (Hargita megye) címer, illetve a XIII. századi értékes mûemlék templomra utaló címerképekkel díszített gelencei jelkép. Bartók Emese Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. július 1.Dúl az újabb címerháborúA Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít. A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít. A döntés szerint a 2010-ben szintén kormányhatározattal megerősített címerleírásból ki kell venni a „Székelyföld” megnevezést. A heraldikai magyarázatban ez olvasható: „a címeren látható ezüsthatárkő Székelyföld (Ţinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi”. A tavalyi rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor azt nyilatkozta: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését. A címerleírás ellen a székelyföldi román civil szervezetek is tiltakoztak, az érdekvédők nemcsak a Székelyföld megnevezést sérelmezték, hanem a határ-fogalmat is vitatták. Úgy vélték, határ csak két különálló állam között húzódhat, márpedig Illyefalva Románia részét képezi, és nincs a közelében államhatár. A kérdést egy évvel a tavalyi kormányhatározat után június 16-án Olguţa Vasilescu szociáldemokrata képviselő vetette fel újra. Szerinte a 2010 április 21-én kelt, 402-es számú, Emil Boc kormányfő által aláírt és Vasile Blaga akkori belügyminiszter által ellenjegyzett dokumentum jogszerűtlen feltételeket rögzít. „Mindeddig úgy tudtuk, hogy Brüsszelben nem lehet székelyföldi képviseletet nyitni, mert ilyen adminisztratív egység egyetlen romániai hivatalos okiratban sem szerepel. És íme, a hátsó ajtót maga a román kormány nyitja ki a székelyföldi törekvéseknek, amikor az illyefalvi címermeghatározást engedélyezi” – vélekedett Olguţa Vasilescu. A PSD-s képviselő emlékeztetett: a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma a brassói táblabíróságon támadta meg a Barcaság és Székelyföld határát kijelölő címerleírást, az illetékes jogi fórum pedig helyt adott a keresetnek. A kormány fellebbezett a döntés ellen, Olguţa Vasilescu szerint azért, hogy „mindenki számára világos legyen: ki az, aki elismeri Székelyföldet”. „Hogy a macska rúgja meg!” – reagált lapunk megkeresésére Fodor Imre illyefalvi polgármester, aki tőlünk tudta meg, mit tartalmaz az ominózus kormányhatározat. „Nekem az a fontos: hogy Illyefalvának legyen címere, amit a jogszabályoknak megfelelően tudunk használni” – nyilatkozta az elöljáró, aki hozzátette: az elmúlt években kompromisszumkészséggel kezelte az ügyet. „Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy gondot jelent a Barcaság és a Székelyföld megnevezés, indítványoztuk, hogy a címerleírásban a fentieket cseréljék ki Brassó és Kovászna megyére” – mesélte Fodor, aki úgy tudja, végül is kommunikációs hiba miatt, véletlenül került bele a tavalyi kormányhatározat által legitimált verzióba a Székelyföld megnevezés. „Illyefalván a románság aránya 15 százalék, a helyi románokat pedig nem érdekli az, amiből most aktuálpolitikai kérdést csinálnak, és én magam is nagyon sokat dolgozom azért, hogy itt ne legyen etnikai konfliktus” – hangsúlyozta az elöljáró. Paradoxonok A tavalyi kormányhatározatot hatályon kívül helyező döntés azért is meglepő, mert a címerügyben jelenleg is folyik a per. „Meglepődve vettük tudomásul a tavaly, hogy a román civil fórum által benyújtott kereset ellen, illetve a brassói bíróság döntése ellen maga a belügyminisztérium fellebbezett. Rengeteget kínlódtunk azért, hogy a román civilek, a román kormány mellett valaki már minket is, engem, kis falusi szutyok polgármestert is kérdezzen meg” – foglalta össze a történteket Fodor Imre. Mint elmondta, a fellebbezésről jövő év februárjában dönt az illetékes hatóság. „Most politikai nyomásra a kormány önmagának mond ellent egy olyan ügyben, amelyben egyébként pereskedik” – összegezte a paradoxont az elöljáró. Szekeres Attila István heraldikus, az illyefalvi címer készítője az ÚMSZ-nek elmondta: indokolatlan politikai vita folyik a címer körül, amelynek minden eleme történelmileg hiteles, és ha a kormány ezt nem ismeri el, történelemhamisítást követ el. „Felháborító, hogy összekötik ezt a címert a brüsszeli székelyföldi iroda ügyével” – tette hozzá a szakértő. Nagy-Románia és horogkereszt Bár Illyefalván az önkormányzat gondot fordít arra, hogy az országos vita ne gyűrűzzön be a vegyes lakosságú településre, Kovászna megyében érezhetően nőtt az etnikai feszültség az utóbbi időszakban. Amint arról lapunk korábban beszámolt, a Nagy-Románia Párt sepsiszentgyörgyi tagszervezetének irodájára ismeretlen tettesek néhány napja a „Székelyföld nem Románia!” feliratot festették, ugyanitt felbukkant a horogkeresztes jelkép is. A felirat másodszor jelenik meg az irodának helyt adó tömbház falán, tavaly ősszel pedig a román zászlót lopták el a székház homlokzatáról. A Nagy-Románia Párt aktivistái a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait vádolják, akik viszont tagadják, hogy részük lenne a provokációban. Az etnikumközi feszültség növekedését bizonyítja a youtube videómegosztó portálon nemrégiben megjelent felhívás is. A román szélsőséges szervezetek nevében született videóüzenet sepsiszentgyörgyi „nemzetgyűlésre” hívja „az ország területi egységéért elkötelezett románokat”. Az üzenet szerint a kormány által meghirdetett közigazgatási reform miatt „ismét veszélyben van Románia egysége”. A videóban több civil szervezet logója is feltűnik, többek közt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma vagy a Noua Dreaptă szélsőjobboldali alakulat is szervezőként jelenik meg. Mindkét szervezet cáfolta, hogy köze lenne a kezdeményezéshez, az akció végül elmaradt. Parászka Boróka. Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. április 16.Székely jelképek címerekbenA kézdivásárhelyi Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezésében a tizenöt előadásból álló Pro Historia rendezvénysorozaton pénteken este a Vigadó földszinti kiállítótermében Székely jelképek a háromszéki címerekben címmel Szekeres Attila István heraldikus, a Háromszék munkatársa tartott vetített képes előadást. Végigvezette a székely címer öt és fél évszázados történetét, bemutatta a korai címeres emlékeket, ismertette a régi és új székely címert s mindkettő elemeinek előfordulását későbbi és mai közigazgatási címerekben. Ezt követően a székely szimbólumokról – aranynap és növekvő ezüst holdsarló, hatágú aranycsillag és kardot tartó páncélos kar – beszélt, melyek az általa tervezett mai háromszéki közigazgatási címerekben is láthatóak. Az előadás végén a heraldikus válaszolt a hallgatóság kérdéseire, melyek többségükben a székelyek által nyert nemeslevelekre, a székelyföldi nemesi címerekre, az azokban található jelképekre vonatkoztak.(Iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. július 17.Megjelent az Acta Siculica 2011Az utóbbi évek szokásától eltérően nem az adott év vége előtt, hanem jócskán a következő esztendőben, azaz idén májusban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum 2011-es évkönyve, az Acta Siculica. A kézirat nyomdakészen állt, a hazai bürokrácia szólt bele az elképzelésbe: módosították a közbeszerzési eljárás futamidejét, így kicsúszott az évből, aztán meg kellett várni az idei költségvetés jóváhagyását, s lefuttatni a közbeszerzési ceremóniát a nyomtatásra. De immár készen áll a tartalmas, szaktanulmányokat összesítő kiadvány. A kötet főszerkesztője Kinda István, akit Boér Hunor segített a munkában. A fejezetek szerinti szerkesztést Barti Levente és Kocs Irén (természettudományok), Szőcsné Gazda Enikő (néprajz), Bordi Zsigmond Loránd és Sztáncsuj Sándor József (régészet), valamint Csáki Árpád és Demeter Lajos (történettudományok) végezte. A kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. A beszámoló az utóbbi két évkönyv kéziratlezárása közötti időszakot – 2010. november–2011. október – öleli fel. Az évkönyv gazdagon tartalmaz háromszéki témákat és számottevő a megyénkbeli szerzők jelenléte is. Bordi Zsigmond Loránd a sepsiszentkirályi unitárius templom 2008–2009-ben zajlott régészeti kutatását, s annak eredményeit mutatja be, Süli Attila gróf Mikes Kelemen ezredest, a szabadságharc hősi halottját, Szőcsné Gazda Enikő a Zathureczky család székelyföldi ágának 19. századi történetéből szemelvényez, Nagy Botond a dualizmuskori székely kivándorlást tárgyalja, Nagy Szabolcs az 1916-os román megszállást Balázsovich Sándor, szerb származású sepsiszentgyörgyi patikus naplója felhasználásával mutatja be, és Sepsiszentgyörgy első világháború végi közállapotait is ismerteti. Az Orbaiszékből 1916-ban elhurcoltak, illetve elmenekültek lajstromát közli Koszta István Schmidt Tibolt kémelhárító hadbíró iratai alapján, a történelmi háttér ismertetésével. Több tanulmány foglalkozik Kézdivásárhellyel. Tóth-Bartos András a város 1940–1944 közötti történetéhez fűz adalékokat. Dimény Erika a Céhtörténeti Múzeum gyűjteményében található, 19. századi kiváltságleveleket, Dobolyi Annamária az Épületmesterek és a Szépítő Bizottság tevékenységét, valamint a kis sétateret és gőzfürdőjét mutatja be. Dimény Attila a polgárság egyesületi életéről értekezik. Szekeres Attila István a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban őrzött armálisok közül a háromszékieknek adományozottak – alsócsernátoni Kelemen, angyalosi Forró, lisznyói Damó – címereit mutatja be, Tudor-Radu Tiron bukaresti heraldikus a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában található, Béldi Lászlóné Zenone Jozefa bodolai címeres síremlékéről értekezik. Bernád Rita és Pénzes Loránd a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárát, Zepeczaner Jenő a Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen megőrzött céhpecséteket, Csáki Árpád – kalendáriumi bejegyzései kapcsán – Solymosi Incze Simeon erdővidéki református esperest mutatja be. A Háromszéki Árvafiú- és Szeretetház alapítványairól Tóth Szabolcs Barnabás értekezik. Barabás Hajnalka Sovánka István felvidéki származású sepsibükszádi üvegművest, Pozsony Ferenc a pávai család- és háztartásszerkezetet, Kinda István egy száztíz esztendős erdővidéki vőfélykönyvet és íróját, Gyenge Andrást mutatja be. Dimény Haszmann Orsolya Végh Antalra, Albert Ernő a kétszáz éve született Kriza Jánosra emlékezik. Végezetül a volt múzeumigazgatóra, Kónya Ádámra (1935–2008) emlékezik Boér Hunor és Kinda István, közlik a művelődéstörténész irodalomjegyzékét, a legapróbb újságcikkeket is beleértve. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. október 19.Történelmi tárlat a Székely Nemzeti MúzeumbanCímerek, pecsétek, zászlók mesélnek a magyar és a székely múltról a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap megnyílt kiállításon, tömény, tartalmas betekintést nyújtanak az elmúlt öt évszázadba. A bemutatott anyag több erdélyi tudományos intézmény együttműködésének köszönhetően állt össze, s nagy szerepe volt Zepeczaner Jenő történésznek, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum nyugalmazott igazgatójának, a kiállítás kurátorának – derült ki Sztáncsuj Sándor József régész köszöntőjéből. A házigazda a tárlat „sztárvendégének” nevezte a Kolozsvárról ideiglenesen hazahozott pecsétnyomót: a székely nemzet pecsétjét. Tamás Sándor megyeitanács-elnök köszöntő szavai után részletesen beszélt a székely nemzet pecsétjéről Szekeres Attila István heraldikus, a Háromszék munkatársa, és ő ismertette a tárlat anyagát is. Felidézte, 1659-ben, Barcsay Ákos fejedelemsége alatt döntött a szászsebesi Országgyűlés négy pecsétnyomó megalkotásáról, és törvénybe foglalták, hogyan is nézzen ki az erdélyi vármegyék, a székelyek és a szász nemzet, illetve az Erdélyhez csatolt magyarországi részek (Partium) pecsétje. Ekkor iktatták törvénybe: a székelyek jelképe a nap és a félhold. A bélyegzőket elkészítették, de a zavaros időszakban a szászoké és a székelyeké elveszett, 1661-ben született az az ezüst pecsétnyomó, amely most két hónapig Sepsiszentgyörgyön is megtekinthető, s amelyet az udvarhelyszéki főkapitány őrzött. Az osztrák uralom idején, a székely autonómia és a székely és szász székek 1876-os felszámolása után már nem használhatták ezt a pecsétet, s Daniel Gábor, Udvarhely vármegye főispánja a székek beleegyezésével megőrzés végett elhelyezte az Erdélyi Múzeum Egyesületnél, innen államosították, s jutott az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum tulajdonába, amely most kölcsönadta a székelyföldi vándorkiállításra – ismertette történelmi visszatekintőjében Szekeres Attila István. Kiemelte, az alig 32 grammos, 35 milliméter átmérőjű ezüstereklyén az látható, amit az 1659-es Országgyűlésen meghatároztak: a nap és a holdsarló. A kiállításon a főszereplő mellett még számos fontos és érdekes dokumentum, tárgy látható: például XVI. századi címerek, de megtekinthető az első magyar heraldikai könyv, Pápai Páriz Ferenc Ars heraldica című, 1695-ben kiadott munkája is. Megjelennek a háromszéki, sepsiszentgyörgyi címerek, több község jelképe, és láthatóak nemesi jelképek, halotti címerek, céhzászlók, ipartestületek pecsétjei, behívótáblák. Kísérőszöveg nyújt eligazítást az érdeklődőknek, akik a címertanba kapnak betekintést. Az Üzenet a múltból – Székelyföldi pecsétek és címerek című vándorkiállítás Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós után érkezett Sepsiszentgyörgyre, és december végéig látható a Székely Nemzeti Múzeumban. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. január 10.Pál-Antal Sándor akadémikus és Simon Zsolt történész szerkesztésében a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelent A Maros megyei magyarság történetéből című, az adott vidéken élő magyarság múltjának sokoldalú feltárását és közkinccsé tételét szolgáló munka harmadik kötete.A tizenhat szerző közül három sepsiszentgyörgyi: Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosa A Magyar Autonóm Tartomány Múzeumainak Kollektív Tanácsa (1956–1957), Csáki Árpád történész Kendi János, Apafi Mihály fejedelem ítélőmestere (1661–1677) és Szekeres Attila István heraldikus Címeres emlékek Radnóton című tanulmánnyal szerepel a kiadványban.(Madarasi) Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. február 1.Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenniA Mentor Könyvkiadó két frissen megjelent, történelmi tematikájú tanulmánykötetét mutatták be csütörtökön este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A Marosvásárhely történetéből és A Maros megyei magyarság történetéből című könyvnek a harmadik kötete látott napvilágot, ezeket ismertette a szerkesztők és szerzők jelenlétében Spielmann Mihály történész, a kiadó megbízottja, maga is egyike a szerzőknek. Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni – hangzott el a bemutatón, hiszen olyan történészei vannak a városnak, mint Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, Szabó Miklós történész, illetve az őket követő fiatal történész kutatók, régészek, akiket érdekel a város múltja, akik nem „kötelező" témákról írtak, olyasmiről, amiről eddig nem írt senki, vagy, ami „divatos", hanem ami érdekli őket, amit kutatnak. A Marosvásárhely történetéből című kötet szerzői közül Berekméri Árpád Róbert arról az ispotályról ír, amelynek iratai a református egyház levéltárában találhatók, Rüsz-Fogarasi Enikő a vagyon-örökítés témáját járta körül a Fejedelemség-kori Marosvásárhelyen, Simon Zsolt a Marosvásárhely késő középkori piackörzetéről végzett kutatásait teszi közzé, Takács Péter a régi Vásárhely piacszervező erőterét, Tamási Zsolt a felsővárosi állami elemi iskolák első évtizedeiről, Zepeczáner Jenő azokról a marosvásárhelyiekről közöl tanulmányt, akik a székely fürdőkön üdülnek. Szabó Miklós a marosvásárhelyiek külföldi egyetemjárásáról, Fodor János Bernády György második polgármesterségéről, Pál-Antal Sándor Marosvásárhely Bernády általi vízművesítéséről közöl tanulmányt, Sebestyén Mihály a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholy Anyakönyvéről értekezik. A tanulmánykötet a sorozat harmadik darabja, a Mentor Kiadónál megjelent, várostörténeti írásokat tartalmazó gyűjtemények közül sorrendben a negyedik – ismertette Szőcs Katalin, a kiadó munkatársa. A szerzők, erdélyi és magyarországi kutatók, segítséget nyújtanak szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt, hogy részleteiben is jobban megismerjék és megértsék a város múltját. A Maros megyei magyarság történetéből című kötet 17, az eredeti témához kapcsolódó tanulmányt tartalmaz. Néhány ezek közül az Erdély közép-és újkori történetében jelentős szerepet játszó családok történetét, illetve birtokviszonyait ismerteti. Úttörő kutatás a középkori erdélyi magyar nemesség életmódjára, birtokszerzésére vonatkozó, a gazdaságtörténeti vizsgálódások, piackörzetek megállapítása, vagy a főrdőkultúra kialakulása Maros és Udvarhely megyében. Ugyanakkor magyarázatot nyújt a magyar királyok székelyföldi kultuszára is, feltárja például a nyárádszeredai fejedelemválasztás körülményeit, helyet kap a kötetben a két világháború közötti oktatás-, egyháztörténeti-, szakrális múzeum-történeti, pestis-járvány történeti és az első világháborús sajtó által végzett tájékoztatást vizsgáló tanulmány is. A tanulmányok szerzői: Balázs Lajos, Boér Hunor, Csáki Árpád, Egyed Ákos, Garda Dezső, Gidó Csaba, Józsa András, Koszta István, László Márton, Nemes Gyula, Pál-Antal Sándor, Szekeres Attila István, Takács Péter, Tamási Zsolt, Weisz Szidónia, Zepeczáner Jenő. A két kötet szerkesztője Pál-Antal Sándor és Simon Zsolt, akik a szerzőkkel együtt dedikáltak a könyvbemutató után. Maszol.ro, 2013. február 5.Vásárhelyről, vármegyérőlKettős könyvbemutató a Bernády Házban A marosvásárhelyi Mentor Kiadó két új, hiánypótló és jelentős kötetét mutatták be csütörtök délután a Bernády Házban. Mindkét kiadvány városunkhoz köthető, hiszen a köteteket – A Marosvásárhely történetéből III., illetve A Maros megyei magyarság történetéből III. című könyveket – felkért történészek tanulmányai alkotják. A kiadó képviseletében Szőcs Katalin üdvözölte a telt házas közönséget, a két sorozat legújabb köteteit a társszerző Sebestyén Mihály méltatta a szerkesztők – Pál Antal Sándor és Simon Zsolt jelenlé-tében. – Marosvásárhelynek kezd irodalma lenni, az utóbbi 15 évben számos, a várossal foglalkozó kiadvány jelent meg, egyre több várostörténeti munkát láthatunk a könyvespolcokon. Pál Antal Sándor az utóbbi húsz évben aratja le több évtizedes levéltári munkásságának, kutatásának babérjait. És az utóbbi húsz évben felnőtt egy történésznemzedék, amelynek tagjai ugyancsak kutatják a város történelmét. A harmadik kiadvány elegáns kötet, amely nem muszájtémákról szól. Meglehetősen széles spektrumú, a tanulmányok terjedelmesebbek, minden történelmi kort magukba foglalnak. Berekméri Árpád Róbert például hadtörténész, de ezúttal Marosvásárhely első szociális intézményéről, az ispotály történetéről értekezik, Rusz Fogarasi Enikő pedig az örökösödési perekkel foglalkozik, ezekből a fejedelemségek korának mindennapjai bontakoznak ki. Simon Zsolt tanulmánya Vásárhely középkori piackörzetéről szól. Újabb történet a XX. század, amely egyre fontosabb lesz, hiszen most válik az anyag hozzáférhetővé. Pál Antal Sándor például a huszadik század eleji vízművesítésről ír, amelynek 1908-as elkészültével Vásárhely belépett a civilizált városok sorába. Fodor János Bernádyt dolgozta fel – nem a sikeres polgármestert, hanem azt, akinek a Trianon utáni Romániában kellett megállnia a helyét. Ismét a polgármesteri székbe került, de ezek nem voltak sikeres évek. A kudarctörténet oka a román rendszer idegenkedése a Bernády-féle gondolatoktól. Szabó Miklós a vásárhelyiek külföldi egyetemjárásával foglalkozik, Tamási Zsolt a vásárhelyi iskolákkal a Bernády-korszakban, míg Zepeczaner Jenő a XIX. század második felének fürdőéletével. A Maros megyei magyarság történetéből című kiadványban az előzőnél is több tanulmány (16, míg a Marosvásárhely történetéből című könyv esetében 10) szerepel. Balázs Lajos a szent királyok kultuszát és a székelyeket, illetve e kettő viszonyát kutatja, Weisz Szidónia középkort tanulmányozó történész Somkeréki Antalról, Luxemburgi Zsigmond egy közeli hűbéreséről értekezik karriertörténeti munkásságában, Egyed Ákos a nevezetes nyárádszeredai fejedelemválasztást taglalja – ahol mindenki ott volt, csak a fejedelem, Bocskai hiányzott. Garda Dezső a Lázár család marosszéki ágáról, Gidó Csaba a nyárádmenti kisvasútról szól, az utolsóról, ami a Monarchiában elkészült. Józsa András pedig arról értekezik, hogy az Anghelescu-féle törvénnyel hogyan sorvasztották el a sóvidéki oktatást. László Márton krimiszerűen ír a vadadi kulákgyilkosságról, Nemes Gyula nagyernyei helytörténész a marosszéki sírfeliratokkal foglalkozik, Pál Antal Sándor a legnagyobb székelyföldi pestisjárványt kutatta. Szekeres Attila István Radnótról és az ottani kastélyról ír, míg Tamási Zsolt a katolikus alsópapságnak az 1848-as forradalomban betöltött szerepét, törekvéseit vizsgálja. Zepeczaner Jenő tanulmányának második részét ebben a kötetben olvashatjuk, itt Maros-Torda vármegye fürdőéletéről van szó a dualizmus korában. E kötet is igen komplex, átfogó kiadvány, eltűnnek a fehér foltok, és helyettük ott vannak az újabb adatok – mondta részletes méltatásában Sebestyén Mihály, majd Pál Antal Sándor szólt a kötetek előéletéről, a két sorozatról és a 12 esztendő alatt megjelent három-három kiadványról. Az estet Simon Zsolt felszólalása zárta, a társszerző-szerkesztő történész a tanulmányok sokszínűségét, a választott témák gazdagságát emelte ki, és megemlítette: a mesterképzősöktől a nyolcvanéves akadémikusokig terjed a szerzői gárda, az írások legtöbbje eddig nem vizsgált kérdésekről szól. – A XV. századi nemességről alig van szó, ez esetben három tanulmány is foglalkozik a témával, és megemlítendő Spielmann Mihály munkája is: ő a marosvásárhelyi szabadkőművességgel, annak lajstromával foglalkozott – hallottuk az érdekes könyvbemutató végén, a szerzői dedikációk előtt. Knb. Népújság (Marosvásárhely), 2013. március 14.Székely jelképekrőlNemzeti ünnepünkhöz igazítva ma este fél hatkor székely címer-, pecsét- és zászlótörténeti kiállítás nyílik Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban. A székelyföldi múzeumok közös kiállításának része a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport – tagjai Mihály János történész, Pál-Antal Sándor akadémikus, Szekeres Attila István heraldikus és Zepeczaner Jenő történész – által összeállított Címer és pecsét a Székelyföldön című vándortárlat, valamit a Székely Történelmi Zászlósor. Ugyanakkor bemutatják a frissen megjelent, Címer és pecsét a Székelyföldön című tanulmánykötetet, melynek szerzői Bernád Rita Magdolna levéltáros, Bicsok Zoltán levéltáros, Pál-Antal Sándor, Szekeres Attila István és Zepeczaner Jenő, szerkesztője Mihály János. (m. i.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. március 26.LapszemleMűvelődés/március Ha március, akkor ’48-as forradalom – egyebek mellett ezt sem téveszti szem elől legfrissebb számában a Művelődés c. közművelődési folyóirat. Lett ágyú! című írásában Benkő Levente az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc, ezen belül Háromszék önvédelmi harca első ágyúinak a születési helyére, az erdővidéki Bodvaj vaskohójához kalauzolja az olvasókat, bemutatva Gábor Áron mester sikeres ágyúöntő próbálkozásának vázlatát. Benkő Judit a Magyar Kultúra Napjának kolozsvári, nagybányai és máramarosszigeti ünnepségeiről számol be, Bodor Pál (Diurnus) pedig a nemrég elhunyt kiváló erdélyi televíziós szakemberre, Csép Sándorra emlékezik. Galéria rovatában Szabó Zsolt, Bátori Gábor és Szekeres Attila István Makrai Zsuzsa nyírbátori tűzzománc-művésznek a nemrég Kolozsváron, a Minerva-házban is kiállított Báthory-címereiről ír, az Enciklopédia rovatban pedig Kónya-Hamar Sándor Vita Sándor közgazdasági szakíró, szerkesztő életpályáját foglalja össze. Édes iskola címmel Csávossy György a bor szépségeiről ír, Egy életmű feltámadása címmel pedig Bakó Botond Elekes Károly nagyenyedi múzeumőr, professzor életművébe nyújt betekintést. A folyóirat Kuti Márta szerkesztésében folytatja a Híres erdélyi magyarok című sorozatát. Szabadság (Kolozsvár), 2013. május 22.Székely címerek, pecsétek SzovátánA IV. Székelyföldi Napok gazdag és változatos rendezvénysorozata a Fülöp Judit vezette Intermezzo Kamarakórus szervezésében megrendezett Szovátai Tavaszi Kórusfesztivállal indult és a Böjte Csaba ferences szerzetes védnöksége alatt rendezett jótékonysági koncerttel zárult. A gazdag programból jutott a Székelyföld múltja, történelme iránt érdeklődőknek is. Szovátán került sor a Hargita Megye Tanácsának támogatásával megjelenő, a székely szimbólumok történetével foglalkozó tanulmánykötet-sorozat harmadik kötetének marosszéki bemutatójára. A kötetet Pál-Antal Sándor akadémikus és Mihály János székelyudvarhelyi történész, a 2009-ben létrehozott Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport tagjai mutatták be. A szovátai Városháza nagytermében Kiss Jánosnak, a Bernády Közművelődési Egylet titkárának megnyitója után Pál-Antal Sándor, az egyetlen Székelyföldön élő és tevékenykedő, akadémikus történészünk a könyvsorozat múltjáról, megjelenésük előzményeiről beszélt. A Hargita Megye Tanácsának égisze alatt négy éve létrejött munkacsoport a székely történelmi szimbólumok feltárásával foglalkozik. Tagjai címer-, pecsét- és zászlótörténeti kérdésekkel foglalkozó szakemberek. A munkacsoportot eredetileg a székely zászló körüli viták lezárása érdekében hozták létre, amely azonban már indulásból a zászlótörténeti kérdések kutatásán kívül egyéb szimbólumok kutatását is felkarolta. A ma már közismertté lett és nagy népszerűségnek örvendő székely nemzeti zászlót a Székely Nemzeti Tanács saját zászlójaként 2004-ben fogadta el. De mire az e téren végzett kutatások befejeződtek, a SZNT zászlója általánosan elfogadottá vált. A kutatás ezen túl általában a székelység történelmi szimbólumainak a feltárására és közzétételére összpontosult, és folyik ma is. A többéves kutatómunka eredménye egy nagymérvű vándorkiállítás és az a tanulmánykötet-sorozat, amelyből eddig három kötet jelent meg. A kiállítás két év alatt bejárta nemcsak Erdély, hanem az anyaország számos városát is. Jelenleg Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban látható, ahol a pannókra helyezett reprodukciók mellett gazdag tárgyi jelképgyűjteményt is bemutatnak. Köztük legnevezetesebb a székely nemzet 1659-ben ezüstből készült címeres pecsétje. Az akadémikus nyilvánosan kifejezte reményét, hogy a kiállítás Szovátán is megtekinthető lesz. A első tanulmánykötet sikerén felbuzdulva, amely azóta könyvritkasággá is vált, 2011-ben a kutatók egy újabb kötettel jelentkeztek, amely 11 címer, pecsét és zászlótörténeti kérdéseket taglaló tanulmányt tartalmaz. A harmadik, a most bemutatott "zöld könyvben" igen gazdag a képanyag. Mihály János előszava mellett hét tanulmányt olvashatunk: Bernád Rita Magdolna a Gyergyói Főesperesi Kerület egyházközségeinek pecsétjeit és védőszentjeit, Bicsok Zoltán az egykori Csíkszék területéről fennmaradt római katolikus papi magánpecséteket ismerteti. Pál-Antal Sándor két tanulmánnyal is jelentkezik. Az első a kötet borítóján is látható Csík- Gyergyó-Kászonszék, a második Marosszék címeres pecsétjének a történetét ismerteti. Szekeres Attila István írása a háromszéki közigazgatási címerekben lévő székely jelképekkel foglalkozik. A tanulmánykötet a szovátai kötődésű Zepeczaner Jenő két dolgozatával zárul. Az első a székelyföldi céhek jelképeit, a második Udvarhelyszék fejedelemség kori címereit ismerteti. A történeti jelképkutatás ismertetése után Mihály János a tervekről, a sorozat jövőjéről beszélt. A közelmúltban egy Csíkszeredában megtartott összejövetelen székely történészek, román újságírók és tévériporterek előtt a székelyek történetére vonatkozó tankönyvet és a zászló történetét ismertették, válaszoltak vendégeik kérdéseire, meghallgatva észrevételeiket. A pozitív tapasztalatok nyomán határozták el az addig megjelent tanulmányok szintéziseinek román nyelvű kiadását. Ugyanakkor mindaddig folytatják a kutatómunkát, míg a székely történelmi szimbólumok kérdését feltártnak és feldolgozottnak nyilváníthatják. Nagy szükség van ezekre a biztos történelmi források alapján írt szimbólumtörténetekre. Mindeddig csak legendákat ismertünk szimbólumainkról. Előadásában röviden össze is foglalta mindazokat a biztos adatokat, amelyek a nemzeti zászlóval, címerünkkel kapcsolatosak. A végig izgalmas, a hallgatóság érdeklődését mindvégig fenntartó előadások után csak úgy záporoztak a kérdések, legtöbben egyszerre két-három kérdést is feltettek. A székely szimbólumok mellett olyan távoli témákig is elkalandoztak a kérdezők, mint pl. a szlovák vagy a román címer története. Mihály János (szerk.): Címer és pecsét a Székelyföldön Tanulmányok Székelyudvarhely, 2012. Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Udvarhelyszék Kulturális Egyesület. A szöveget gondozta: P. Buzogány Árpád, nyomdai munkálatok: csíkszeredai Alutus Rt. (józsa) Népújság (Marosvásárhely), 2013. október 29.Bethlen-napok Nagyenyeden, Gyulafehérváron, AlvincenFehér megyei szórványmagyarságnak két felemelő ünnepnapja volt Bethlen Gábor fejedelemmé választásának négyszáz éves évfordulója alkalmából. A pénteki rendezvényeknek Nagyenyed adott otthont, a szombatra időzített eseményeket pedig Gyulafehérváron, és Alvincen tartották. „Fejedelem, a fundamentum áll!” Az enyedi pincegalériában került sor arra a képzőművészeti kiállításra, amelyet a nagyenyedi Inter-Art Alapítvány és a Bethlen Gábor Kollégium közösen szervezett. Huszonkét alkotó munkáit csodálhattuk meg, köztük Barabás Miklós, a kollégium egykori neves diákjának festményeit, Bethlen Gábor fejedelem és gróf Mikó Imre kollégiumi főgondnok portréit. A megnyitón többek között jelen volt M. Horaţiu Josan polgármester, Balog István az Inter-Art Alapítvány elnöke, Ioan Hădărig, a Liviu Rebreanu Művelődési Központ igazgatója. A kiállítást Tóth Tibor református lelkész mutatta be. „Rajtunk a sor, kései rendek, ünneplőbe öltözve jövünk jelentést tenni négyszer száz év tartalmával a szívünkben (…) és jelentjük a Fejedelemnek, igen, Fejedelem, a fundamentum áll!”, hangzott el beszédében. Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója mutatta be azt a kiadványt, amelyben a szerkesztők a fejedelem által alapított iskola néhány egykori diákjának és tanárának munkáit gyűjtötték össze, így kívánták emlékeztetni az olvasót arra, hogy a Bethlen Gábor alapította 391 esztendős kollégium milyen neves képzőművészeket adott az egyetemes magyar kultúrának. Bethlen Gábor nevét viselő iskolák találkozója A kiállításmegnyitót követően került sor a Bethlen-iskolák találkozójára, amelynek ötlete tizenegy évvel ezelőtt született meg. A díszterem zsúfolásig megtelt. Szőcs Ildikó igazgató felolvasta a volt enyedi diák, Brendus Réka, a magyar kormány nemzetpolitikában felelős államtitkársága főosztályvezető helyettesének a kormány nevében küldött üzenetét. Az eseményen jelen volt Szőcs Gyula, a kollégiumi keresztszülőprogram nagy támogatója, Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök, Király Melinda, az EMNP alelnöke, Lőrincz Helga nemzetiségügyi tanfelügyelő, Lászlóffy Pál, az Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke, a kollégium régi támogatója. Sorban bemutatkoztak a Bethlen Gábor nevét viselő iskolák. Elsőnek Debrecen, majd Gyomaendrőd, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, végül pedig Székelyudvarhely képviselői szólaltak fel. Valamennyien elmondták, miért is választották az illető iskolák a fejedelem nevét. Két magyarországi testvériskolából érkező diákcsoport is vendégeskedett a hétvégén a kollégiumban a budapesti Baár Madas református gimnáziumból Wrábelné Hatházi Judit vezetésével és a Lévay József Református Gimnázium diákjai, a találkozó alkalmával a vendégek is beszéltek iskolájukról, a nagyenyedi kapcsolatokról. Gazdag gyulafehérvári program A gyulafehérvári ünnepségek a református parókia udvarán kezdődtek, ahol felavatták az új haranglábat. Gudor Botond református esperes házigazdaként köszöntötte a vendégeket. Elmondta: a Háromszékről származó harangláb megalkotásában sokat segített a vargyasi Sütő család. A baróti Demeter László ismertette a harangláb történetét, majd egy adománylevelet és egy díszzászlót adott át az esperesnek, amit Szekeres Attila István mezőmadarasi származású sepsiszentgyörgyi heraldikus, a címertudomány doktora, valamint Puskás Bajkó Gábor hímző grafikus adományozott a gyulafehérvári egyházközségnek. A harang a Fehér megyei Marosszentimre gyülekezet nélkül maradt templomából származik – tudtuk meg. Az eseményen jelen voltak a Bethlen Gergely Hagyományőrző Egyesület tagjai is. A rendezvényt a Kovásznai Megyei Tanács, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház, a Bethlen Kollégium és a Bod Péter Alapítvány támogatta. Emelte az ünnepi hangulatot Szilágyi Győri Hunor és Gligor Daria elemista tanulók szép hegedűjátéka. Ezt követően az Egyesülés Múzeumban Gy. Szabó Béla metszeteiből és festményeiből nyílt kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A múzeum részéről Gabriel Rustoiu igazgató mondott beszédet, ebben az alkotót az egyik legnagyobb „román” művésznek nevezte. Ferenczy Miklós esperes, Gy. Szabó Béla nevelt fia magyarul és románul mutatta be a művész életét és munkásságát. A második kiállítás a Római Katolikus Egyházművészeti Múzeumban tudományos értékű. A bemutatót Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros tartotta. A tárlókban eredeti dokumentumokat láthattunk pl. Bethlen Gábor levelét az erdélyi református lelkipásztorok gyermekei számára.(1629. július 13.) vagy a partiumi református román papokat magyar kiváltságokban részesítő egykori másolatot (1614. február 14.) Egy másik iratban a református vallású szászoknak istentiszteleti hely gyanánt odaadja az óvári iskola (ma: ferences kolostor) végében levő „palatiumot.” (1629. május 14). A délelőtti ökumenikus istentiszteleten zsúfolásig megtelt a gyulafehérvári székesegyház. Jakubinyi György római katolikus érsek szólt az egybegyűltekhez Bethlen Gábor személyének jelentőségéről beszélve, majd Kató Béla református püspök Bethlen Gáborról, mint a magyarok Gedeonjáról emlékezett meg. Az ökumenikus istentisztelet zárómozzanata a székesegyházban található emléktábla megkoszorúzása volt. Fellépett a nagyenyedi egyházközség, valamint a kollégium leánykórusa Fórika Éva zenetanár-karnagy vezetésével. A kórustagok Erdély szinte valamennyi népviseletében pompáztak. Az istentiszteletet kulturális műsor és vásár követte a Vártéren. Itt különösen fontossá vált Turzai Melán kollégiumi aligazgató és Kónya Tibor iskolalelkész moderátori tevékenysége. A Vártéren felállított színpadon Kováts Krisztián Fehér megyei RMDSZ-elnök köszöntötték az ünneplő közönséget. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a nagy fejedelem tizenhat éves uralkodása alatt megerősödött a transzszilvanizmus jelensége. Tudott csatába menni, de tudott szövetséget is kötni, ha arra szükség volt. Felszólalt többek között Sógor Csaba parlamenti képviselő és Hegedűs Csilla, az RMDSZ főtitkár-helyettese, a Communitas Alapítvány képviselője, az eseményen jelen volt Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is. Fellépett a Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttes Tomai Gyöngyi és Kónya Mária vezetésével. Táncműsorukban a két fejedelem (Bethlen, és Báthori) párharcát elevenítették fel. Láthattuk, halhattuk a sepsiszentgyörgyi Codex és a budapesti Tabulatura együttesek műsorát is. A sok népi tánc (magyarlapádi, felvinci, miriszlói, csombordi, bethlenszentmiklósi, illetve a torockói citerazenekar) igazolták a szórvány érdeklődését a népi kultúra iránt. A Fehér megyei RMDSZ éppen ezeknek a kis közösségeknek a támogatásával – pl. a néptánccsoportok szervezésével és utaztatásával – vállalt fontos szerepet az ünnepen. Eközben a Vártéren kirakodóvásár zajlott sok szép magyar termékkel, a Böjte-ház udvarán pedig „huszárgulyás” főtt sajátos recept szerint. A műsort Antal Timi nagy sikerű, sok fiatalt odavonzó könnyűzene-koncertje zárta. Istentisztelet Alvincen Délután hálaadó istentiszteletre került sor a Gyulafehérvártól 11 km-re levő Alvinc nemrég felújított XIII. századi református templomában. Az istentiszteletet Ft. Kató Béla református püspök tartotta. A mindössze tíz református hívőből álló gyülekezetet Gudor Botond esperes látja el lelki szolgálattal. Népes közönség vett részt az istentiszteleten, jelen voltak a helyi ortodox és görögkeleti papok, valamint a polgármester. A vendégek között voltak azok az anyaországiak is, akik segítségével a felújítási munkálatok megvalósulhattak. Minderről Dioszegi László, a Teleki László Alapítvány képviselője beszélt. Fellépett a Tabulatura együttes és a nagyenyedi egyházközség református kórusa Fórika Éva vezetésével. Boros Erzsébet buzásbocsárdi énekes népdalokat adott elő. Szabadság (Kolozsvár) 2013. november 12.A székely címer európai környezetbenIsten dicsőségére és személyes büszkeségből – címeres emlékek és művészetpártolás a késő középkorban címmel szervezett nemzetközi értekezletet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudomány és művészet kara Kolozsváron a múlt hét végén. Németországból, Ausztriából, Magyarországról, Szerbiából és a Moldovai Köztársaságból érkezett heraldikusok, művészettörténészek és hazai szakemberek tartottak előadást és beszélték meg a felmerülő kérdéseket. A középkorban keletkezett és fennmaradt erdélyi címerek kérdéskörét többen érintették. A főszervező, Radu Lupescu művészettörténész, a házigazda egyetem tanszékvezetője az Erdélyben fennmaradt királyi címereket mutatta be, Ciprian Firea kolozsvári művészettörténész az újabban feltárt és a más értelmezésű késő középkori címereket ismertette, Ioan Albu történész, egyetemi oktató a nagyszebeni sírkövek címereiről tartott előadást. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a székelydályai református templom középkori címeregyüttesét bemutató előadásában többek között a régi székely címerre helyezte a hangsúlyt, bemutatva középkori megfelelőit, melyek a csíkcsobotfalvi szárnyasoltár lábazatán, a bögözi református és a székelyderzsi unitárius erődített templom egy-egy gyámkövén maradtak fenn. Az új székely címer bemutatásához épp kapóra jött a konferencia helyszíne, a Bocskai-ház Óváry Terme, melynek falán Bocskai István kőbe faragott címerében elkülönülten jelenik meg a nap és növekvő holdsarló. A konferencián látható volt, hogy késő középkori címerek Németországtól Erdélyig, sőt, Moldváig egyazon európai heraldika alkotóelemei. Az értekezlet méltó záróakkordjaként a résztvevők megtekintették a középkori címereknek otthont adó gyulafehérvári római katolikus székesegyházat és a vajdahunyadi várkastélyt. Utóbbi alagsorában Radu Lupescu megnyitotta az épületből származó kőfaragványokból – címeres gyámkövek, oszlopfők, boltzárókövek, ablakkeret-részletek – álló kiállítást. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. március 11.Nyomatékosítottuk: itthon vagyunkVerőfényes délutánnal indult a postaréti Székely Szabadság Napja, ám sajnálatos módon az estére beharangozott polgári séta a forgatókönyvtől eltérően alakult. Míg a kék-aranyba öltözött délutánt az autonómiatörekvések közös, békés és törvénykövető céljai kovácsolták össze, addig az estét a petárdák hangja verte fel. A találkozásokról és új ismeretségek kötéséről szólt a hétfő délutáni, öt óráig tartó postaréti várakozás. A kórusok előadása és a szavalatok mellett bőven volt ideje mindenkinek a kedélyes beszélgetésekre, egymás üdvözlésére. „Hiszünk abban, hogy lemegyünk a főtérre” – mosolyog ránk egy erdőszentgyörgyi személy, majd felkiált, hogy jé, a mellette lévő emberrel a Székelyek Nagy Menetelésén is találkozott, aki akkor épp egy óriási katalán zászlót lengetett. „Azért jöttem ki, mert székely szabadságot és autonómiát szeretnék. Én már átéltem egy autonómiát a kommunizmusban” – utalt az egykori magyar autonóm tartományra az elektromos kerekesszékében ülő Papp Melinda. „Nem tartok attól, hogy bármi bántódásom esne azért, mert mozgásomban korlátozott vagyok” – fogalmazott, majd hozzátette: „mi nem akarunk senkit bántani”. A székelykakasdi csoport egyik tagjával is beszédbe elegyedtünk, aki elmondta, hogy közösségük régóta áll az autonómiatörekvésekben a Székely Nemzeti Tanács mellett, és narancssárga pólóikban idén is ők vigyáznak a színpad körüli rendre. Beszédek A harangszóval kezdődő rendezvény résztvevőit Izsák Balázs köszöntötte, majd Nagy László unitárius főjegyző Jakab apostol szavaival üdvözölte az egybegyűlteket. Kifejtette, hogy nagy alázattal és tisztelettel áll az emlékmű és az összegyűlt tömeg előtt, mert „valamit szívetekben hordoztok, amiért élni, tenni, cselekedni akartok”. A beszéd Tamási Áron híres idézetére épült, és az otthon kérdését járta körbe. „Mi azért gyűltünk össze, mert nyomatékosítani szeretnénk, itthon vagyunk, és belenéztünk a szabadság ama tükrébe, amelyből nem sugárzik vissza más, mint az, hogy cselekedni kell. Az lehet boldog, aki mindennapjait ebben a cselekvésben tudja élni” – zárult az egyházi méltóság gondolatsora, és a közös imádság alatt még a kifeszített székely zászlóval játszó gyerekek is összefogták kezüket. A következő felszólaló Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke volt, aki beszédében kifejtette, a székely szabadság eszméje mindig a történelmi viszonyoknak megfelelően alakult, de sosem változott: az intézményi rendszer szabadsága 1596 véres farsangján és Madéfalván át vezet a kökösi hídig és a Postarétig. A bejelentésre, hogy Magyarország is beavatkozik abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél, a tömeg örömujjongásban tört ki, ám rögtön ezután kifütyülte azt a gondolatot, miszerint az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül az ügy mellé állítani. „A Victoria palotába az út Kökösön és Berecken át vezet” – hangsúlyozta Izsák, aki ezt a gondolatát kétszer is kénytelen volt elismételni. A baszk párt üzenetét Iker Merodio közvetítette, aki a székelyek jövőjével kapcsolatos optimizmusát osztotta meg, majd azzal biztatta az egybegyűlteket, hogy őseik földjén magasra emelt zászlóval folytassák a békés küzdelmüket, és ki fogják vívni Székelyföld autonómiáját és az ezzel járó prosperitást is. A rendezvényen nem lehetett jelen Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, akinek üzenetében ez állt: „Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk”. Beszéde a Hajrá, Erdély! Hajrá, Székelyföld! Hajrá, Partium! üdvözléssel zárult. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszédét azzal a gondolattal indította, hogy 25 éve nem oldódott meg a székelység ügye. Állítását azzal igazolta, hogy míg Törökországban a vasárnapi szimpátiatüntetés miatt a rendőrség lezárta Isztambul legnagyobb utcáját, Vásárhelyen ez nem lehetséges. „Kijátszanak minket egymás ellen, a pártoskodás pedig felülírja a nemzeti érdeket. Ha felül tudnánk kerekedni a közösséget fogva tartó kishitűségen és közönyön, nem lenne az az erő, amely meg tudna állítani” – fogalmazott Biró, aki beszédét azzal fejezte be, hogy március 15-én is a Postaréten lesz, a magyar szabadság napján. A belgiumi Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség Párt (EFA) igazgatója beszédében többek között kitért arra is, hogy nem szolgálja az autonómiát, ha minden döntést Brüsszelben és Bukarestben hoznak meg, és szerinte az sem normális, hogy Erdélynek, a székelységnek nincs beleszólása a román ügyekbe. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felszólalásában kitért arra, hogy „tudjuk, mit akarunk, nem igaz, hogy nem tudjuk. Bukarestben is tudják ezt. Azért próbálkoznak lebeszélni róla: néha a könnyű élet ígéretével, titkos paktumokkal vagy nyíltan, a nevünkben fellépőknek bársonyszéket és előjogokat biztosítva”. Marc Gafarot Monjo a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint az autonómia szótól nemcsak Bukarestben, hanem világszerte félnek. „Bukarest azt próbálja megelőzni, hogy a székelyek kezükbe vegyék sorsukat” – fogalmazott a tavaly is szónokoló politikus, aki szerint le kell szokunk arról, hogy magunkat kisebbségnek nevezzük, mert „önök és mi, katalánok is, nemzeti közösség vagyunk”. A vértanúk emlékművének megkoszorúzása és a himnuszok eléneklése előtt Izsák Balázs felolvasta a székely nagygyűlés kiáltványát, amelyet a tömeg igen felkiáltásokkal fogadott. Zűrös polgári séta A Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett megemlékezés végén Izsák Balázs polgári sétára hívta a résztvevőket, amelynek kapcsán szigorúan hangsúlyozta, hogy a forgalom nincs lezárva, ezért arra kér mindenkit, hogy – ahogy Kökös és Bereck között – itt is a járdán haladva, békésen kísérje a tömeg őket a prefektúráig, majd ott ne álljanak meg, hanem menjenek békésen haza. A tömegből azonban nem mindenki gondolta így, többen is szándékosan az úttestre mentek, provokálva ezzel a rendezvény szervezőit, illetve a csendőrséget. Ebben főként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiataljai voltak az „úttörők”, akik eltakart arccal, de jellegzetes viseletükkel provokálták a rendőröket, többször is konfliktusba keveredve velük. A Szent György tér közelében rendőrautóval terelték vissza a fiatalokat a járdára, a szemközti buszmegállóban is egy busznyi csendőr tartózkodott, bevetésre készen, de beavatkozásukra végül nem került sor. A tüntetők a város főterére érve megint levonultak az útra, ezzel ismét akadályozva a forgalmat. A szervezők hangosbemondó segítségével folyamatosan arra kérték a tömeget, hogy maradjanak a járdán, a rendőrök és csendőrök pedig visszaszorították a rendbontókat. A prefektúra előtt rögtönzött tüntetést alakult ki, amelyet a csendőrök próbáltak feloszlatni, végül Izsák Balázs hangosbemondón kérte a tömeget, hogy menjen mindenki haza, majd ő maga állt a tömeg élére, hogy hazavezesse őket. A HVIM-esek azonban maradtak, hosszú perceken keresztül farkasszemet néztek a teljes harci felszerelésben kivezényelt csendőrökkel. Amikor kísérletet tettek arra, hogy elfoglalják az úttestet a Kultúrpalota előtt, a csendőrök zárták soraikat, és visszaszorították a HVIM-eseket a járdára, majd szétzavarták a fiatalokat. Mindeközben Vesszen Trianon, és Autonómiát, Autonómiát jelszavakat skandálták. A néhány tucat rendbontó fiatalról a többezres tömeg jó része nem is tudott. A polgári séta alatt több vélemény is elhangzott az út másik oldalán levő járdáról. Voltak olyan magyarok, akik arról beszéltek, hogy az ilyen megmozdulások egy újabb fekete márciust szülhetnek. Egy-egy román nemzetiségű is átkiabált, olyan mondatok hangzottak el, hogy Romániában vagyunk, mások pedig az „Itthon vagyunk!” jelmondatot próbálták románra fordítani. Az autonómiát követelő kiáltások még egy ideig visszhangzottak a központban, végül elcsendesedett a tömeg. Daniel l. Manea alezredes, a csendőrség szóvivője azt nyilatkozta, jelentős incidensek nélkül fejeződött be a demonstráció. „Kisebb összetűzések abból alakultak ki, hogy a főtérre vonuló tömeg helyenként megpróbált az úttesten haladni, ezt pedig a rendfenntartók megakadályozták. Egy résztvevő egy petárdát is felrobbantott a tömegben, de ez elszigetelt eset volt” – tette hozzá a szóvivő. Az alezredes azt is elmondta, senkit nem állítottak elő a rendezvény kapcsán. A Gábor Áron-díj kitüntetettje A szervezők este nyolc órára hirdették meg a Gábor Áron-díj átadásának ünnepi rendezvényét, amelyre meghívtak minden marosszéki küldöttet, küldött-helyettest. Az időpont az események miatt huszonöt percet késett. A díj átadására a Kultúrpalota kistermében került sor. Idén a Gábor Áron-díjat a Csíki Székely Múzeum munkaközössége kapta azért az áldozatos munkáért, amelyet a magyarságtudat, népünk kultúrkincseinek megőrzése, népszerűsítése terén kifejtettek, az itt dolgozók kutatásaik eredményeivel gazdagították a Székelységben élő népek kulturális örökségét, hozzájárultak a kultúrkincseinknek következő nemzedékek általi megismeréséhez, átörökítéséhez. Szekeres Attila István laudációját Gazda Zoltán színművész olvasta fel. A díjat Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke adta át Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának. Bakó Zoltán, Becze Dalma, Vass Gyopár Székelyhon.ro, 2014. március 29.Címereink tudósa– Beszélgetés dr. Szekeres Attila István heraldikussal – "Magyarország köztársasági elnöke dr. Szekeres Attila István heraldikus részére múltunk, gyökereink kutatásáért, a magyar, a szász és a székely jelképek, szimbólumok tudományos igényű népszerűsítéséért és a székelyföldi magyar jelen erősítéséért a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából" – szól a hír. Honfitársunk – mondhatnám büszkén: földink – itt született Marosvásárhelyen, gyerekéveit a család ősi fészkében, Mezőmadarason töltötte, majd a református lelkipásztor apát követve Radnótra költözött a család. Attila a Bolyaiban érettségizett, a sors Sepsiszentgyörgyre sodorta. Itt aztán úgy ráragadt a székely nyelvjárás, hogy engem is megtévesztett ez a mezőségi székely. Kiváló újságíró, munkáját Méray- díjjal és Oltyán László-díjjal ismerték el, a MÚRE-ban másfél évtizede tevékenyen részt vesz, az újságíró társadalom érdekeiért, a minőségi újságírásért emelve szót. A Becsületbíróságnak is tagja újabban. Tanult, egyetemekre járt, különböző szakokat látogatott, és közben heraldikussá képezte magát, címertanból doktorált. – Legelőször azt tisztázzuk, mi is az a heraldika? – A heraldika vagy címertan a történelem segédtudománya, mely a címerek keletkezésével, fejlődésével, összetételével, szerkesztésével, megjelenítésével, értelmezésével, adományozásával vagy felvételével és használatával foglalkozik. A heraldika két részből áll: címertudomány, amely a címeralkotás elméletével, a címerek meghatározásával, öröklésével foglalkozik, és címerművészet, amely a címerek plasztikus megjelenítésével. Én mindkét ágat művelem, habár hangsúlyozni szeretném, nem vagyok művész, tudományos alkotómunkát végzek, amikor egy-egy közigazgatási egységnek címert tervezek, rajzolok, festek. Elsősorban a címertudomány művelője vagyok – heraldikus. A megélhetést jelentő újságírás mellett kutatok, számos tanulmányom jelent meg magyarul, románul egyaránt, országos és nemzetközi konferenciákon tartok előadást, és községeknek, városoknak, megyéknek tervezek címert. – Te mikor és miért kezdtél el foglalkozni a címertannal? – Mindig is vonzott a középkor és kora újkor története, s a címerek ekkor voltak a társadalom "főszereplői". Történelmi regények, filmek ragadtak meg. Aztán az első lökést 1980-ban, tizenöt éves koromban kaptam. Egy rokon temetéséről apám a mezőmadarasi Szekeres család nemeslevele latin szövegének másolatával és annak fordításával tért haza. Sokat tanulmányoztam azokat a lapokat, és megrajzoltam első címeremet. Az 1989-es fordulat után lehetett beszerezni szakirodalmat, s én gyűjtöttem és olvastam: magyart, románt, franciát, angolt, németet, olaszt, lengyelt. Emellett gyakorlatra is szükség van. A terepen tanulmányoztam címereket a kolozsvári Farkas utcai református templomban, a Házsongárdi temetőben, a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban, a vajdahunyadi várban, a köpeci református templomban, levéltárakban és másutt. Továbbá rajzoltam és festettem címereket – eleinte kényszerből, mert sok közigazgatási egységnek terveztem jelképet, s azok megrajzolását nem volt kire bíznom, így előkaptam a ceruzát, ecsetet, és magad, uram. 2005 elején hites címergrafikusi akkreditálást kaptam az országos címertani bizottságtól. A heraldikát nem iskolában lehet megtanulni, az a kevés, amit ebből az egyetemen oktatnak, legfennebb löketet adhat az érdeklődőnek. Mindamellett, hogy autodidakta módon elsajátítottam, amit lehetett, mégis, hogy véletlenül se tartsanak dilettánsnak, Kolozsváron elvégeztem a történelem szakot is – amire a Ceausescu- korszakban nem volt lehetőségem –, természetesen címertanból készítettem az államvizsga dolgozatomat, majd címertanból doktoráltam a Román Akadémia kolozsvári történelmi intézetében. – A többségi nemzet értékeli munkádat? – Hogyne! Jobban, mint saját erdélyi magyarjaink. Évek óta meghívnak az országos genealógiai és címertani kongresszusra, ahol mindig székely vagy magyar címerekhez kötődő előadásokat tartottam, szintúgy országos műemlékvédelmi konferenciákra, ahol székelyföldi és erdélyi magyar műemlékek címereiről értekezem. A román szakemberek már várják előadásaimat. Meghívtak, hogy legyek tagja a Sever Zotta Román Genealógiai és Heraldikai Intézetnek, nemrég annak tudományos tanácsába választottak, felvettek a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Heraldikai Bizottságába, és a Moldovai Köztársaságban működő Paul Gore Genealógiai, Heraldikai és Levéltár-tudományi Társaság is meghívott tagjai sorába. Megjegyzem, ezekbe nem én kértem felvételemet. Viszont a magyarországi szervezetekbe – Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, Magyar Tudományos Akadémia Köztestülete – én jelentkeztem. 2009-ben, Mihály János történész kezdeményezésére Pál Antal Sándorral és Zepeczaner Jenővel közösen megalakítottuk a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportot. Nyomdában van a negyedik tanulmánykötetünk, a Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállításunk minden jelentősebb városban megtekinthető volt, elkészítettük a székely történelmi zászlósort. Címertervezői munkásságomat a román államfő is elismerte, 2011-ben megkaptam a Kulturális Érdemrend lovagkeresztjét. – Milyen jelképeket kell hordoznia egy közigazgatási címernek? – Minél kevesebbet és minél egyszerűbbeket, az illető városra vagy községre a legjobban illőt. Kevés címerképet kell felvinni a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. A túlzsúfolt címert használóján kívül senki sem jegyzi meg. S gondoljunk arra, hogyan mutat hivatalos papír fejlécén vagy névjegyen, tehát apró méretben egy különböző figurákkal teleszórt ábra? Semmivel sem előkelőbb az a címer, amelyben sas van, mint az, amelyikben éppenséggel veréb, ha netán Verebesről esik szó, sőt, utóbbi névcímerként még értékesebb is. Vigyázni kell a mértékletességre. A címer nem nemzetiségi statisztika, mint ahogyan nem történelemkönyv, nem földrajzi atlasz és nem falumonográfia! Nem kell belezsúfolni minden, az illető településhez kötődő eseményre utaló jelképet. Sokszor veszekedésig fajulóan vitázom polgármesterekkel vagy a község "mindentudójával", mert olyan majd’ mindenhol akad. Mindig arra törekszem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki egy címerből. Minél régebbi egy címer, annál rangosabb és értékesebb. Tehát meg kell tudni, a városnak, a községnek, esetleg egyik falujának volt-e címere vagy ábrás pecsétje, mert ebben az esetben azokat föltétlenül fel kell használni. Amennyiben nincs ilyen, s zömmel ez a helyzet, a település történelmében kell valamilyen fontos eseményt találni, vagy a községet birtokló, de annak előmeneteléért tevő nemesi család címerét felhasználni. Ha lehetséges, beszélő vagy névcímert kell alkotni. – Van-e ma létjogosultságuk a címereknek? – Természetesen van. A címer egyéniesíti a közigazgatási egységet. Az egyszerű, jó címer megragadja a szemlélőt, aki a képet hozzácsatolja a településhez. A címer ugyanolyan fontos, mint a közigazgatási egység neve. A címernek az azonosítás, a ráismerés is feladata. És ne feledjük, jelképeiben is él egy közösség, s ha teheti, büszkén lengeti zászlaját, jelöli meg felségterületét, s idegenben való ünnepléskor büszkélkedik saját jelképeivel, mutatja, honnan érkezett. Heraldikusunk szerénysége tiltotta, hogy elmondja, hát elmondom én: Erdélyben ő az egyetlen szakképzett művelője e tudománynak-művészetnek. Gratulálok, azért is, mert két országban is öregbítetted hírnevünket. Ez valóban férfimunka volt – hogy a költőt parafrazáljam. Kuti Márta Népújság (Marosvásárhely), 2014. április 8.Címerek és nemeslevelek régen és maAkit érdekel a múlt, azt érdekli a jövő is – vezette be Kádár Gyula történész Szekeres Attila István Címerek és nemeslevelek című előadását péntek este a Székely Nemzeti Múzeumban a Székely Akadémia rendezvényén. A címerek kezdetben megkülönböztető jegyként jelentek meg a talpig páncélba öltözött harcosok pajzsán, majd sisakdíszként ugyanezt a célt szolgálták – ismertette a március 15. alkalmából a magyar érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett heraldikus, lapunk munkatársa. Kis humorral a mai telefonkönyvhöz hasonlította az előadó a lovagi tornák résztvevőinek címereit tartalmazó tekercseket: a címerek azonosító jelként szerepeltek az élő heraldika századaiban, később pedig a kutatást segítették. A pergamenre írt nemesleveleket Erdélyben leginkább harci érdemekért adományozták, s bár a köznyelvben kutyabőrként is említik, ezek kecske-, illetve juhbőrből készültek, a bécsi kancellárián írt leveleket finomabb anyagból, borjúbőrből állították elő – mondta a szakember. A nemesi címert adományozó levelek később bársony borítású kötetben jelentek meg, több oldalt tartalmaztak – ismertette Szekeres Attila István, majd áttért a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadónál megjelent, Litterae armales – Címeres nemeslevelek Románia Országos Levéltárának Kovászna megyei fiókjában című kiadvány bemutatására, amely a szerző egykori államvizsga-dolgozatának kivonatát tartalmazza. A magyar és román nyelvű szakdolgozat hét, címer nélküli armálist és hét, címerképpel ellátott nemeslevelet ismertet, háromszéki vonatkozását az adja, hogy szerepel benne az alsócsernátoni Kelemen család, az angyalosi Forró-Borbély család és a lisznyói Damó család címerének leírása és képe is. Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
